A Manchester United leigazolná az ősi rivális Liverpool középpályását, Alexis Mac Allistert. Ez lehet 1964 után az első közvetlen játékosmozgás a két klub között.
Jürgen Klopp 2024-ben hagyta el a Liverpool csapatát, azóta nem vállalt a német vezetőedzői feladatot, menedzsere pedig most elárulta, Liverpoolból távozása után két angol gigász is megkereste ügyfelét azon a nyáron, ám elutasító választ kapott mindkét klub.
Hétfő este kisorsolták az angol FA-kupa nyolcaddöntőjének párosításait, melyen a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool a sereghajtó Wolves vendége lesz
Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke levéllel fordult a román liga (LPF) elnökéhez, melyben magyarellenességgel és kettős mércével vádolja a Román Labdarúgó-szövetséget (FRF).
Részleges belső oldalszalag-szakadást szenvedett Gulácsi Péter a Wolfsburg elleni bajnoki meccsen, ami miatt több hétig nem állhat a lipcsei csapat rendelkezésére a magyar kapus.
Sajtóhírek szerint az angol bajnoki listavezető Arsenal idén nyáron megválhat csapatkapitányától, a norvég Martin Ödegaard-tól, és Declan Rice veheti át a vezérszerepet az Ágyúsoknál.
Egy hónapnyi munka után távozik a holland pályaedző, John Heitinga a Tottenham Hotspur-től, aki nem lesz tagja a frissen kinevezett Igor Tudor szakmai stábjának.
Ismét forrósodik a levegő Christian Pulisic körül. Az AC Milan amerikai szélsője fantasztikus formában futballozik Olaszországban, ám a legfrissebb értesülések szerint a piros-feketék hajlandóak megválni tőle, ha érkezik egy visszautasíthatatlan ajánlat a Premier League-ből.
Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil szupersztárja elképesztő kulisszatitkokat osztott meg: elárulta, hogyan „dolgozott alá” a klub vezetésének Kylian Mbappé és Jude Bellingham megszerzésekor. A támadó ráadásul egy magyar nevet is bedobott, ami további pletykákat szülhet Szoboszlai Dominik madridi jövőjéről.
José Mourinho árnyéka ismét a Santiago Bernabéu felett lebeg. Noha a „Special One” jelenleg a Benficát irányítja, egy frissen kiszivárgott szerződési záradék szerint Florentino Péreznek egy fillért sem kellene fizetnie, ha idén nyáron vissza akarja csábítani a portugál sikeredzőt.
Egyre forróbb a talaj Liverpoolban Szoboszlai Dominik körül. Miközben a magyar középpályás élete formájában futballozik, és gőzerővel zajlanak a tárgyalások az új, javított szerződéséről, a Real Madrid árnyéka folyamatosan a Mersey-part felett lebeg. Most a királyi gárda legnagyobb sztárja, Vinícius Júnior szólta el magát.
Vészharangok konganak a katalán fővárosban. Ami néhány hónappal ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, mára valós fenyegetéssé vált. Lamine Yamal, a Barcelona és a spanyol válogatott sztárja, a nyári átigazolási piac középpontjába került. A legfrissebb hírek szerint a klub történetének egyik legnagyobb kihívása előtt áll, hogy megtartsa generációs tehetségét.
A Blundell Park gyepszőnyege már a kezdő sípszó előtt is inkább emlékeztetett egy mocsárra, mint futballpályára, a szakadó eső pedig csak tovább rontotta a helyzetet. A Grimsby Town és a Wolverhampton Wanderers összecsapása egy igazi régimódi kupameccset hozott.
Sokkoló jelenetek zajlottak le a Johan Cruyff Arenában szombat este: az Ajax téli sztárigazolása, Oleksandr Zinchenko mindössze két és fél percet tölthetett a pályán első hazai bajnokiján. Az ukrán válogatott csapatkapitánya a Fortuna Sittard elleni mérkőzés elején dőlt ki, és a sérülés súlyossága nemcsak az amszterdamiakat, hanem az ukrán válogatottat is nehéz helyzetbe hozhatja – éppen a Marco Rossi vezette magyar válogatott elleni Nemzetek Ligája-összecsapások előtt.
Hatalmas port kavart a nemzetközi sportsajtóban Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitányának legutóbbi interjúja. Az olasz szakember egy arab lapnak nyilatkozva felelevenítette: Szoboszlai Dominik gyerekkori álma a Real Madrid volt.
Fabrizio Romano szerint a Real Madrid hosszú távon számol Endrickkel, ezért a jelenleg kölcsönben szereplő brazil támadó nyáron várhatóan Madridban kezdi meg a felkészülést.
A Serie A játékvezetői főnöke elismerte, hogy a Juventus védője, Pierre Kalulu jogtalanul kapta meg második sárga lapját az Inter Milan elleni rangadón, ugyanakkor keményen nekiment azoknak a játékosoknak, akik szerinte színészkedéssel próbálják megtéveszteni a bírókat.
Az AEK Athén 0-0-s döntetlent játszott a rivális PAOK-kal a görög bajnokság 21. fordulójában vasárnap este. Varga Barnabás kis híján végigjátszotta a mérkőzést. Mutatjuk a részleteket.
Schön Szabolcs volt az ETO nyerőembere a Kisvárda ellen, a szélső góljával a bajnoki címre hajtó győriek mindhárom pontot otthon tartották, és a tabella élére ugrottak.
Tóth Alex a hétvégén összefutott korábbi ferencvárosi vezetőedzőjével, Robbie Keane-nel, és meg is ajándékozta egy AFC Bournemouth mezzel. Mutatjuk a találkozó részleteit.
A Leipzig-Wolfsburg német bajnokin már az első félidőben cserélnie kellett a Lipcsének, a kezdőcsapatban lehetőséget kapó Gulácsi Péter ugyanis vádlisérülést szenvedett, így a 29. percben véget ért számára a találkozó.
Manuel Neuer combsérülés miatt három hétre kidőlt, így kihagyja a Borussia Dortmund elleni rangadót, miközben a Bayern Münchennél már a 39 éves kapus szerződéséről, és egyre gyakoribb sérüléseiről is megindulhat a vita.
A Bournemouthban futballozó Tóth Alexet képviselő Papp Bence keményen kritizálta a Honvédot, véleménye szerint a 20 esztendős középpályás végleg elkallódott volna, ha Kispesten marad.
Az AEK Athén az egyik legnagyobb bajnoki rivális PAOK otthonában lép pályára görög bajnokság 21. fordulójában. Az athéni gárda vezeti a görög bajnokságot, míg a szalonikiek – egy mérkőzéssel kevesebbet játszva – a harmadik helyen állnak a pontversenyben.
A játékvezetői jelentés alapján a Sevillát irányító Matías Almeyda sportszerűtlen és fenyegető magatartása miatt akár 11 mérkőzésre szóló eltiltásra is számíthat, miután szombaton kiállították az Alavés elleni 1-1-re végződő bajnokin.
Brutális kritikát kapott egykori csapattársától, jelenlegi edzőjétől Alvaro Morata. A Fiorentina elleni bajnokin bemutatott „egyperces rövidzárlat” után Cesc Fabregas kijelentette: akinek nincs önuralma, az keressen magának másik sportágat. Morata mélyrepülése nemcsak a Comót, hanem a válogatott karrierjét is romba döntheti a 2026-os világbajnokság előtt.
A 2008-as születésű Adi Bence hivatalosan is a Vasas FC játékosa lett. A fiatal támadó középpályás korábban a Borussia Dortmund utánpótlásában is bizonyított.
Alig másfél évvel azután, hogy könnyek között búcsút intett nevelőegyesületének, a Manchester United gőzerővel dolgozik a középpályás visszacsábításán. A Napoli színeiben újjászülető, azóta olasz bajnokká és a Serie A egyik legjobbjaivá váló Scott McTominay körül forrósodik a levegő: az Old Traffordon őt látják a középpályás-rekonstrukció hiányzó láncszemének.