FBL-EUR-C3-BRIGHTON-AEKAFP

Akár 11 meccsre is eltilthatják a spanyol csapat vezetőedzőjét

Példátlan eltiltás fenyegeti a Sevilla vezetőedzőjét, Matías Almeydát azután, hogy a játékvezetői jelentés szerint botrányos jeleneteket produkált csapata szombati, Alavés mérkőzésén (1-1). A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) fegyelmi bizottsága várhatóan szerdán hoz döntést az ügyben, és a rendelkezésre álló információk alapján az argentin szakember akár 11 mérkőzéses eltiltást is kaphat - számolt be róla vasárnap a Mundo Deportivo.

A játékvezető, Iosu Galech jelentése részletesen kitér az incidensekre. Almeydát a 85. percben állították ki, miután hevesen tiltakozott egy bírói döntés ellen: a jegyzőkönyv szerint látványos gesztusokkal és kiabálva fejezte ki nemtetszését, annak ellenére, hogy néhány perccel korábban már figyelmeztették viselkedése miatt. Ez önmagában két-három mérkőzéses eltiltást vonhat maga után a vonatkozó fegyelmi cikkelyek alapján.

A helyzet azonban ezt követően tovább súlyosbodott. A jelentés szerint a kiállítást követően a szakvezető nem volt hajlandó elhagyni a technikai zónát, és többszöri felszólítás ellenére is a kispadon maradt, ami miatt a mérkőzést ideiglenesen meg kellett szakítani. Ez újabb két-három mérkőzéses eltiltást eredményezhet, mivel a szabályok egyértelműen előírják, hogy a kiállított személynek azonnal az öltözőbe kell távoznia.

A legsúlyosabb vád azonban az, hogy az argentin tréner ezt követően bement a pályára, és a beszámoló szerint „kihívó és fenyegető módon”, centiméterekre megközelítve állt szemben a játékvezetővel, több mint egy percen keresztül. Amennyiben a fegyelmi bizottság ezt fenyegetésnek vagy kényszerítésnek minősíti, az akár négytől tizenkét mérkőzésig terjedő eltiltással is járhat.

A jelentés arra is kitér, hogy Almeyda dühében agresszívan belerúgott egy földön heverő vizespalackba, ami a sport rendjével ellentétes magatartásnak minősülhet. Ennek súlyosságától függően újabb mérkőzéseket adhatnak hozzá az esetleges büntetéshez.

Az incidens itt még nem ért véget: a dokumentum szerint az edző később visszatért a pályára, és hasonló, fenyegető hangnemben vonta kérdőre a negyedik játékvezetőt is. Végül saját stábtagjai és a klub biztonsági emberei vezették le a játéktérről. A történtek miatt a találkozó három percre félbeszakadt.

Amennyiben a fegyelmi bizottság külön-külön értékeli az egyes cselekményeket, az összbüntetés akár 11 mérkőzésre is rúghat. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy bizonyos elemeket egyetlen, folytatólagos magatartásként kezelnek, ami enyhítheti a szankció mértékét. Bárhogy is döntenek, Almeyda példát statuáló büntetésre számíthat.

Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0