Arne Slot a Manchester City elleni kínos vereség után is Szoboszlai Dominikkal foglalkozott, a Liverpool vezetőedzője leszögezte, hogy beszélnie kell a magyar középpályással, mert nem érti a mérkőzés utáni nyilatkozatát. Mutatjuk, Szoboszlai melyik kijelentésén akadt fent Anre Slot.
Komoly felháborodást váltott ki Szoboszlai Dominik viselkedése a Manchester City elleni súlyos vereség után: a Liverpool szurkolói szó szerint nekiestek a magyar játékosnak, amiért konfliktusba került a leghűségesebb ultrákkal, de többen élesen bírálták teljesítménye és a hozzállása miatt is. Mutatjuk, mit tett Szoboszlai Dominik, amivel kiverte a biztosítékot a liverpooli szurkolóknál.
Szoboszlai Dominik keményen értékelte a látottakat a Manchester City elleni 4-0-s vereség után, a Liverpool nyolcasa elmondta, hogy magukba kell nézni, és valahogy összekapniuk magukat, hogy valahogy megfordítsák ezt a katasztrofális szezont. Mutatjuk, Szoboszlai szerint hol ment a mérkőzés.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is kezdett az Etihad Stadiumban, ahol a Liverpool a Manchester Cityvel mérkőzött meg azért, hogy bejusson az FA-kupa elődöntőjébe.
A Liverpool 4-0-s Manchester City vezetésnél kapott egy utolsó esélyt, azonban Mohamed Szalah a Manchester City kapusába, James Traffordba rúgta a tizenegyest, ezzel valószínűleg elpuskázva a Liverpool utolsó kapaszkodási lehetőségét. Mutatjuk a kihagyott tizenegyest.
توفر مباريات الدوري الإسباني (La Liga) خيارات متعددة لشراء التذاكر، سواء تذاكر مباراة واحدة، بطاقات الموسم الكامل، أو باقات الضيافة الفاخرة.
أفضل طريقة للحصول على التذاكر هي عبر المواقع الرسمية للأندية. فقط انتقل إلى قسم "التذاكر"، واختر المباراة التي تريدها، وأكمل خطوات الشراء. عادةً ما تُطرح التذاكر قبل المباراة بأسابيع قليلة، وقد تحتاج إلى إنشاء حساب وتقديم بعض المعلومات الشخصية.
إذا نفدت التذاكر بسرعة أو أردت تأمين مقعدك قبل طرح التذاكر رسميًا، يمكن الاعتماد على منصات إعادة البيع الموثوقة مثل StubHub، حيث تضمن مكانك بأمان.
هل يمكنني شراء تذاكر الدوري الإسباني من منصات ثانية؟
نعم! يمكن للجماهير شراء تذاكر الدوري الإسباني من الأسواق الثانوية مثل StubHub، وهي منصات رسمية وموثوقة لإعادة بيع التذاكر.
نصيحة: أسعار التذاكر الثانوية قد ترتفع أو تنخفض حسب الطلب، لذا من الأفضل التخطيط مبكرًا لضمان أفضل الأسعار وأفضل المقاعد.
هل يجب أن أكون عضوًا في النادي لشراء تذاكر الدوري الإسباني؟
ليس بالضرورة، ولكن العضوية تسهل عملية شراء التذاكر، خصوصًا للأندية الكبرى مثل برشلونة وريال مدريد.
تشمل مزايا العضوية:
الأولوية في شراء التذاكر قبل غير الأعضاء
هدايا ترحيبية حصرية
خصومات على جولات النادي وزيارات المتحف
تحقق من موقع النادي الرسمي لمعرفة تفاصيل العضوية وفوائدها.
من الأكثر تتويجًا بلقب الدوري الإسباني؟
ريال مدريد – 36 لقبًا، النادي الإسباني الأكثر نجاحًا
برشلونة – 28 لقبًا، بما في ذلك رقم قياسي بـ9 ألقاب مزدوجة (الدوري والكأس في نفس الموسم)