A hétközi nemzetközi kupamérkőzések után szombaton folytatódnak a nemzeti bajnokságok. Az Arsenalra, a Liverpoolra és a Bayern Münchenre is fontos mérkőzés vár szombaton, míg a Barcelona az ősi rivális Espanyolt fogadja a Camp Nouban. Ha velünk tartasz, egyetlen kulcspillanatról sem maradsz le!
Jürgen Klopp megható szavakkal búcsúzott Mohamed Szalah liverpooli korszakától, és úgy véli: az egyiptomi sztár még akár 40 éves koráig is a legmagasabb szinten futballozhat.
Andy Robertson távozik a Liverpool együttesétől, és könnyen lehet, hogy a Tottenham Hotspur csap le rá – ám a londoniaknak előbb ki kell harcolniuk a bennmaradást a Premier League-ben. A tapasztalt balhátvéd megszerzése komoly erősítés lenne, de több klub is versenyben van érte.
A Fulham elleni Premier League-mérkőzés előtt több kulcskérdésről is beszélt Arne Slot, a Liverpool menedzsere. Szóba került Andrew Robertson várható távozása, a csapat sűrű programja a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában, valamint a szurkolók szerepe is.
Három hetes kihagyás után pénteken visszatér a Premier League, a mezőny a sorsdöntő hajrára készül, ugyanis az utolsó 7 mérkőzés szinte minden csapatnak létfontosságú. Ezek közül külön figyelemmel követi a futballvilág, hogy a bajnoki trófeát az Arsenal vagy a Manchester City emeli majd magasba. Magyar szemmel pedig kiemelten érdekes, hogy a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost a soraiba tudó Liverpool, vagy a pályán és azon kívül is csapongó Chelsea tudja-e megmenteni csalódást keltő szezonját az ötödik hely, azaz a Bajnokok Ligája-indulás megszerzésével.
Gabriel Martinelli peremembernek számít az Arsenalban, ennek ellenére szeretne maradni a klubban. Ugyanakkor az Ágyúsoknak más szándékuk van a brazil támadóval.
Bár a Bayern München és a Borussia Dortmund is hosszú ideje figyelemmel követi Kennet Eichhornt, megvan rá az esély, hogy végül nevető harmadikként a Manchester City csap le a Hertha ifjoncára.
Számos átigazolási hír napvilágot látott azzal kapcsolatban, hogy kit szerződtethet a Liverpool Mohamed Szalah helyére. Most épp a Bajnokok Ligájáért harcoló Hoffenheim szélsője, Bazoumana Touré neve merült föl.
Peter Bosz, a PSV vezetőedzője egy interjúban leszögezte, hogy a vezetőség csak busás összegért hajlandó eladni Ismael Saibarit, akit a holland tréner el tudna képzelni az angol élvonalban.
A Liverpool magyar középpályása egy interjúban taglalta, hogyan látja az egyiptomi csatár távozását, de arról is beszélt, hogy mennyire tartja jó játékosnak a barátját.
Bár megszokott, hogy az Európában légióskodó dél-amerikai játékosok előbb-utóbb hazatérnek szülőföldjükre, Alejandro Garnacho meglehetősen korán teheti meg mindezt, miután sem a Manchester Unitedban, sem a Chelsea-ban nem találta meg a helyét. Az argentin topcsapat, a River Plate azonban a segítségére siethet.
Azzal, hogy az Arsenal kedd este 1-0-ra legyőzte a Sportingot Bajnokok Ligája negyeddöntőjének odavágóján, eldőlt, hogy az angol Premier League-ből biztosan öt csapat indulhat az elsőszámú európai kupasorozat jövő évi kiírásában.
Bernardo Silva távozása immár hivatalos: a Manchester City kulcsjátékosa a szezon végén elhagyja a klubot. A bejelentést az együttes asszisztens edzője, Pep Lijnders erősítette meg, aki szerint a portugál középpályás pótolhatatlan, és hiánya komoly űrt hagy maga után Manchesterben.
A holland szakvezető reagált egy újabb újságírói kérdésre, ami a távozását firtatta. Úgy tűnik, Arne Slot a következő idényt is a Liverpool kispadján kezdi meg.
Annak ellenére, hogy a Chelsea kisebb gödörbe került az elmúlt hetekben, a francia vezetőedző két jó hírrel is szolgált a szurkolóknak: Enzo Fernández és Marc Cucurella nyitott a hosszabbításra.
Hivatalosan is a Chelsea könyvelte el a Premier League történetének legnagyobb adózás előtti veszteségét: a Kékek 301 millió euró mínuszban zárták a 2024-25-ös pénzügyi évet.
Angol kiadásunk Massimo Ambrosinivel készített interjút, amelyben a négyszeres olasz bajnok középpályás elmondta, hogy mi kell ahhoz, hogy Fabregas átvegye a Chelsea, az Arsenal vagy éppen a Barcelona irányítását.
Egyiptom válogatottjának csapatmenedzsere, Ibrahim Hassan kifejezetten ellenzi, hogy a Liverpoolt nyáron elhagyó klasszis a tengerentúlra szerződjön. Emellett azt is elmondta, hogy mely európai elitcsapatoktól kapott már ajánlatot Szalah.
A Zebrák sportigazgatója, Marco Ottolini kilátogat a kedd este, Torinóban rendezett Algéria-Uruguay barátságos válogatott mérkőzésre, hogy megnézze Manuel Ugarte játékát.
Az argentin középpályás egy interjúban arról mesélt, hogy örömmel élne Madridban, ami csak tovább erősítette azokat a híreszteléseket, melyek szerint a Real Madridnál köthet ki.
A Tottenham Hotspur az olasz szakvezetőt jelölte meg elsőszámú jelöltként a menesztett Igor Tudor vezetőedző helyére, így a korábbi hírekkel ellentétben akár már most kinevezheti De Zerbit.
Azóta, hogy hivatalossá vált, Mohamed Szalah a nyáron távozik a Liverpoolból, több klubbal is szóba hozták, többek között az AS Romával, amelytől 2017-ben az Anfieldre igazolt.
Senki sem érti, hogyan maradhatott a pályán Manuel Ugarte az Anglia–Uruguay felkészülési mérkőzésen. Az uruguayi középpályás két sárga lapot is kapott a második félidőben, Sven Jablonski ennek ellenére mégsem állította ki a felelőtlen játékost. Utánajártunk, hogyan maradhatott mégis a pályán Manuel Ugarte.
Noni Maduekét le kellett cserélni az Anglia—Uruguay felkészülési mérkőzés első félidejében, így az Arsenalra feszült órák és napok várnak, amíg kiderül, mennyire súlyos a támadó sérülése.
Újra itt az NXGN! A GOAL bemutatja a világ 50 legtehetségesebb 2007. január 1. után született futballistáját, akiknek neveit mindenképpen érdemes lesz észben tartani. Mutatjuk a GOAL exkluzív válogatását.
Több elitcsapat is megkörnyékezte Michael Olisét, de Bayern München még a sajtóban keringő magas átigazolási összegek ellenére sem szeretné eladni a francia játékosát.
A magyar válogatott csapatkapitányát valóban a fővárost ketté szelő folyón látták, méghozzá egy hatalmas hajón, amelyen természetesen egy labda is előkerült.