Amiről az utóbbi hetekben pletyka szinten számos sportoldalon olvasni lehetett, az hétfő délután bizonyossá vál: Bernardo Silva a szezon végén távozik a Manchester Citytől– ezt a klub másodedzője, Pep Lijnders erősítette meg.
A portugál középpályás szerződése a nyáron jár le, és már szeptemberben jelezte, hogy meghozta döntését a jövőjével kapcsolatban, ám akkor még nem kívánta nyilvánosságra hozni azt. Mostanra azonban egyértelművé vált: lezárul egy korszak Manchesterben.
A 31 éves játékos tavaly nyáron kapta meg a csapatkapitányi karszalagot, miután Kyle Walker és Kevin De Bruyne is távozott, és azóta is meghatározó szereplője maradt a csapatnak. Silva eddig 450 alkalommal lépett pályára a City első csapatában, és ezt a számot még növelheti a szezon hátralévő részében. Lijnders – aki szombaton az eltiltott Pep Guardiola helyett irányította a csapatot az FA-kupa negyeddöntőjében, a Liverpool elleni 4-0-s győzelem alkalmával – hangsúlyozta: Silvát lehetetlen egy az egyben pótolni.
„Egy ilyen játékost nem lehet ugyanolyannal helyettesíteni, mert egyszerűen nem létezik hozzá hasonló. Bernardo egyedi. Ahogy irányítja a játékot, ahogy mozog, ahogy átveszi a labdát, ahogy vezeti a csapatot– mindez különleges” – fogalmazott.
A holland szakember szerint a klub nem konkrét pótlást keres, hanem olyan játékosokat, akik képesek továbbfejleszteni a csapatot, miközben a fiatalok előtt is nyitva áll a lehetőség a bizonyításra. Lijnders kiemelte: egy ilyen kaliberű futballista hiányát minden mérkőzésen érezni lehet majd.
„Már egy meccsen is látszik, mennyire hiányzik, amikor nincs a pályán. Képzeljük el ezt egy egész idényen át… De minden szép történet véget ér egyszer. Remélem, élvezi az utolsó heteket, és méltó búcsút kap – megérdemli.”
Bernardo Silva kilenc manchesteri éve alatt összesen 19 trófeát nyert a klubbal, köztük hat bajnoki címet és a 2023-as Bajnokok Ligáját, így klublegenda státuszban búcsúzik az Etihadtól.
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |




