Súlyos diplomáciai és sportszakmai vihart kavart Vincent Kompany, a Bayern München vezetőedzőjének legutóbbi sajtótájékoztatója. A belga szakember a Vinícius Júniort ért atrocitások kapcsán Magyarországot, Bulgáriát és Szerbiát hozta fel példaként, ahol szerinte a fekete játékosoknak „hangjuk sincs”. Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár azonnal reagált.
A Manchester United radikális átalakításra készül a nyári átigazolási időszakban. A klub célja nemcsak a keret frissítése, hanem a bérköltségek jelentős csökkentése is, amelynek egyik legnagyobb áldozata a csapat kapitánya, Bruno Fernandes lehet. A portugál klasszis helyére a Nottingham Forest sztárját, Morgan Gibbs-White-ot szemelték ki.
A Real Madrid háza táján nem felhőtlen az öröm a Bajnokok Ligája rájátszásának visszavágója előtt. Bár a csapat gőzerővel készül a Benfica elleni sorsdöntő összecsapásra, a legfrissebb hírek szerint a gárda első számú sztárja, Kylian Mbappé megsérülhetett.
Asraf Hakimi bíróság elé áll nemi erőszak vádja miatt – ezt maga a Paris Saint-Germain védője erősítette meg hivatalos közösségi oldalán. Egy 24 éves nő azzal vádolja a marokkói válogatott csapatkapitányát, hogy 2023-ban, párizsi otthonában megerőszakolta. A futballista határozottan tagadja a történteket. Mutatjuk az ügy részleteit.
Ugyan José Mourinho már több mint 12 éve, hogy távozott a Real Madrid kispadjáról, a Királyi Gárda szurkolói még mindig visszavárják az együttes kispadjára.
A Bodö/Glimt 2-1-s győzelmet aratott az Inter ellen a Bajnokok Ligája rájátszásának visszavágóján a San Siróban kedd este, így kettősgyőzelemmel jutott tovább a legjobb 16 közé.
Meglepő kulisszatitok derült ki Florian Wirtz tavaly nyári átigazolásáról: miközben a FC Bayern München és a Liverpool FC versengett a német tehetségért, ügynöke egy személyes üzenettel próbálta a Real Madrid figyelmét is felhívni rá.
A mexikói zavargások árnyékában kevés szó esik a 2026-os világbajnokságról: Andreas Rettig, a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) ügyvezetője szerint a Guadalajara környékén történtek miatt a futball ezúttal csak másodlagos.
Paulo Fonseca, a Lyon portugál szakvezetője szívszorító részleteket osztott meg az ukrajnai háború első napjairól: 2022 februárjában Kijevben egy teljes éjszakát töltött bombázások közepette a Shakhtar Donetsk játékosaival és az olasz Roberto De Zerbi edzővel, miközben felesége és fia életéért aggódott.
Roberto Martinez, a portugál válogatott szövetségi kapitánya szerint Cristiano Ronaldo minden idők egyik legnagyobb futballistája marad, függetlenül attól, hogy a 2026-os világbajnokságon megszerzi-e a trófeát. A 41 éves klasszis teljesítménye még mindig kiemelkedő, és Martinez szerint igazi példa a fiatal játékosok számára.
Hamarosan megszülethet az ítélet a Manchester City ellen indított, 115 vádpontot tartalmazó pénzügyi ügyben, amely évek óta tartja lázban az angol futballt. A döntés nemcsak a címért harcoló City idényét befolyásolhatja, hanem a Premier League hitelességét is komoly próba elé állíthatja.
Fokozódik a feszültség a Real Madrid és a Benfica BL-párharca előtt: Álvaro Arbeloa és Thibaut Courtois egyaránt keményen megszólalt a rasszizmus ügyében.
Megható poszttal jelentkezett Javier Hernández: a Chicharito becenéven ismert csatárt mélyen megérintette egy japán állatkertben élő, szülei által elutasított kismajom története. A volt Manchester United-játékos filozofikus gondolatokkal reagált a virálissá vált videóra.
Kedd este a visszavágókkal folytatódik a Bajnokok Ligája rájátszása. A keddi játéknapon többek az is eldől, hogy az Atlético Madrid vagy az Inter ott lesz-e a legjobb 16 között.
Szombaton a Brighton & Hove Albion kezdőcsapatában kapott helyet James Milner, aki ezzel a legtöbb Premier League-mérkőzésen lépett pályára. Igaz, kevésen múlott, hogy végül nem maradt el a rekord beállítása.