A Barcelonát állítólag meggyőzte Marcus Rashford a szezon eddigi részében nyújtott teljesítménye, így úgy döntött, hogy végleg leigazolja az angol játékost. A klub sportigazgatója, Deco már le is ült az őt képviselő Arturo Caneles játékosügynökkel, hogy megbeszéljék egy esetleges végleges szerződés feltételeit - tudta meg a Sport.
Bár a vezetőség kezdetben sokallta a Rashford Manchester Uniteddal kötött szerződésében szereplő 30 millió eurós kivásárlási árat, de az eddigi tíz gólja és 13 gólpassza hajlandó lenne kifizetni.
Ettől függetlenül a katalánok még mindig szeretnék lejjebb tornázni a manchesteriek által követelt összeget, akik azonban erről hallani sem akarnak. Ezzel tehát két választása maradt a spanyol bajnoki címvédőnek: vagy végleg megszerzi Rashford játékjogát 30 millió euróért cserébe, amint lejár a kölcsönszerződése a szezon végén, vagy a támadó visszatér nevelőegyütteséhez.
Ugyanakkor a Barcelona közelgő, márciusi elnökválasztása hozhat még egy csavart a történetbe. Joan Laporta kihívója, Xavier Vilajoana ugyanis arról beszélt az ESPN-nek Rashford kapcsán, hogy előbb mindig házon belül nézne játékosokat, és csak utána költene el jelentős összeget más klubtól érkező labdarúgóra.
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |

