Ruben Loftus-Cheek AC Milan Parma injury 2025-26Getty

Nem mindennapi sérülést szenvedett Ruben Loftus-Cheek, ennyit kell kihagynia

Ruben Loftus-Cheek számára mindössze 11 percig tartott a Parma elleni mérkőzés a Serie A 26. fordulójában, miután sérülés miatt le kellett cserélni. Az AC Milan középpályása a Parma kapusával csapott össze egy labdáért, és Edoardo Corvi letarolta őt. Loftus-Cheek végül nyakmerevítővel és hordágyon hagyta el a pályát

Hétfőn a közösségi médián keresztül tudatta a szurkolókkal az állapotát, állkapocstörés miatt műtéten esett át, ráadásul több fogát is elvesztette az ütközés során. Igaz, állítása szerint a nehezén már túl van. Emellett több fotót is feltöltött magáról, amelyeken jól látható, hogy milyen súlyos sérülést szenvedett. 

A Rossoneri hivatalos közleményben jelentette be az alapemberének kidőlését, megemlítve, hogy a várható felépülési idő nyolc hét is lehet. 

Csak még fájdalmasabbá tehette Loftus-Cheek számára azt a napot, hogy csapata végül 1-0-s vereséget szenvedett. Ezzel ugyan még őrzi második helyét Massimiliano Allegri csapata, de már tíz pontra nőtt a hátránya a listavezető Interrel szemben.  

Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0