Hauge BodoGetty Images

Döbbenet: Milánóban is nyerni tudott a Bodö Glimt



A BL playoff-körének talán legnagyobb meglepetését az Inter 3-1-es norvégiai veresége jelentette, így nehéz feladat várt Chivu csapatára hazai pályán. Ennek ellenére jól kezdett az Inter, veszélyesebben futballozott, de sem Frattesi, sem Zielinski nem tudott betalálni, sőt a végén még Sommernek volt köszönhető, hogy nem került nagyobb bajba az olasz listavezető, amikor egy veszélyes fejet védett a 38. percben a svájci hálóőr, ennek ellenére maradt a 0-0 a félidőben.

Nőtt a nyomás az Interen, mégis a sárga-feketék veszélyeztettek az 58. percben, s bár az első lövést még védte Sommer, a kipattanóból Hauge megszerezte a vezetést, összesítésben pedig már 1-4 volt az állás a norvégek javára. Chivu cserékkel próbálta felrázni csapatát, Akanji pedig nagyon közel is járt az egyenlítéshez, a 72. percben viszont megint a vendégek mattoltak, ezzel lényegében végleg lezárva a kérdéseket. Bár Bastoni még szépített, az Inter ezt a meccset is elbukta és kettősvereséggel búcsúzott tavalyi döntősként a BL-ből.

Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0