Van der Sar 2011-ben vonult vissza a profi futballtól, és rögtön elkezdett marketinges pozícióban dolgozni volt klubjánál, az Ajaxnál. Később vezérigazgatóvá léptették elő, és ezt az állást még a Manchester United hívására sem hagyta ott - árulta el a Sky Betnek.
Sőt, kétszer is leült tárgyalni a manchesteriek korábbi alelnökével, Ed Woodwarddal.
"Igen, kétszer is leültem beszélni Eddel [Woodward - a szerk.] arról, hogy a vezetőségben tagja legyek, de azon a ponton úgy gondoltam, hogy még van dolgom az Ajaxnál. Mindkét beszélgetés jó volt, minden bizonnyal mellette kaptam volna lehetőséget. Ed remek munkát végzett a klub élén, főként marketingszempontból" - vélekedett.
A volt holland hálóőr 2023-ban távozott az amszterdamiaktól, és bár azóta több klub is megkereste, egyelőre nem találta meg a számára megfelelő projektet.
Van der Sar 2005 nyarán került az Old Traffordra, ahol négy Premier League-győzelmet ünnepelhetett, emellett 2007-08-ban a Bajnokok Ligáját is elhódította a Uniteddal.
A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |



