Legfrissebb hírek

  1. Arne Slot elmondta a véleményét Szoboszlai Dominik kiállításáról

    Sajtótájékoztatót tartott Arne Slot, a Liverpool holland vezetőedzője a szerda esti, Sunderland elleni idegenbeli mérkőzés előtt, melyen Szoboszlai Dominik biztosan nem lép pályára eltiltása miatt. A szakvezetőt a magyar válogatott csapatkapitányának kiállításáról, pótlásáról és az egyre távolabb kerülő Bajnokok Ligája-indulásról is kérdezték.

  2. Már nem Joan Laporta a Barcelona elnöke!

    Joan Laporta és az igazgatóság több tagja is benyújtotta lemondását annak érdekében, hogy indulhassanak a Barcelona 2026-os elnökválasztásán. A klub elnöke és több vezető tisztségviselő hivatalosan is megvált pozíciójától, hogy részt vehessen a választási folyamatban, amelyet 2026. március 15-ére írtak ki.

  3. Mi történt Szoboszlai piros lapja után? Eddig nem látott fotók kerültek elő a Haalandra ráugró szurkolóról

    Kaotikus jelenetekkel ért véget a Liverpool és a Manchester City vasárnap esti rangadója. A hosszabbításban egy tizenegyes döntötte el a három pont sorsát, de ezt követően volt egy meg nem adott gól is, és a legvégén még Szoboszlai Dominikot is kiállították. De ha ez még nem lenne elég, a manchesteri örömünnep közepette egy vendégszurkoló a pályára futott, és rávetette magát Erling Haalandra. Mutatjuk a részleteket.

  4. Hiába Varga Barnabás duplája, a klubelnök miatt utólag elvehetik a győzelmet az AEK Athéntól!?

    Az AEK Athén tulajdonosa és tiszteletbeli elnöke, Marios Iliopoulos a múlt heti, Olimpiakosz elleni 1–1-es bajnoki után kiállt csapata mellett, mondván, igazságtalan játékvezetés sújtotta őket a holland vendégbíró, Danny Makkiele részéről. A klubelnök lefújást követően összetűzésbe keveredett az Olimpiakosz vezetőedzőjével, José Luis Mendilibarral is, amiért a görög Super League fegyelmi bizottsága egy mérkőzésre eltiltotta. Iliopoulos azonban fittyet hányt a büntetésre, ezzel pedig csapatát is komoly veszélybe sodorta.