Az argentin zseni mindenben megegyezett David Beckham csapatával, így egészen biztosan nem lesz sem az FC Barcelona, sem a szaúdi Al-Hilal játékosa.
Pedig Messi Barcelonában szerette volna folytatni
Lionel Messi, a felesége, a gyerekei, Joan Laporta, egykori csapattársai és az összes Barcelona szurkolóazt akarta, hogy az argentin legenda visszatérjen a katalán klubhoz. A hét elején még a játékos édesapja – és egyben játékosügynöke –, Jorge Messi is arról beszélt, hogy fia szívesen látná fiát újra gránátvörös-kék mezben:
„Leo vissza akar térni Barcelonába, én pedig szívesen látnám ismét a klub mezében. Magabiztosak vagyunk, a Barca egyértelműen egy lehetőség. Hamarosan fény derül a jövőre”
„Ha Lionelen múlna, akkor akár ingyen is visszatérne a Barcelonához."
De végül Lionel Messi mégsem tért haza szeretett klubjához. Hogy miért döntött így?
Fabrizio Romano is megerősítette, hogy Lionel Messi mindenképp haza szeretett volna térni Katalóniába. Ami miatt mégis meghiúsult az átigazolás, az az, hogy az argentin világbajnok az utolsó, hétfői megbeszélésen sem kapott semmi féle garanciát arra, hogy a nyáron a katalánokhoz szerződhet, a hétszeres aranylabdás játékos ezután döntött úgy, hogy az Inter Miamihoz szerződik.
Mi volt a türelmetlenség oka?
Térjünk vissza a kezdetekhez. Lionel Messi a márciusi BL-kiesés után döntött úgy, hogy elhagyja a PSG-t. A 35 éves játékos áprilisban fel is vette a kapcsolatot a Barcelonával, a mindig jól értesült Romano szerint a PSG támadója órákon át egyeztetett barátjával, Xavival, hogyan és milyen szerepkörben térhetne vissza egykori sikerei helyszínére.
Azonban a katalánok tisztában voltak vele, hogy a La Liga szigorú Financial Fair Play szabályai miatt nem tudják leigazolni a hétszeres aranylabdást, ezért elkezdtek tárgyalni a spanyol ligával, hogy megoldást találjanak a problémára.
Jorge Messi és Joan Laporta hétfőn tárgyaló asztalhoz ültek, ahol édesapa próbálta sürgetni a Barcelonát, hogy tegyenek hivatalos ajánlatot fiának, mivel Lionel minél előbb szeretné lezárni az átigazolási herce-hurcát, és aláírni a szerződést – így garantálva a közös folytatást.
Azonban Laportáék képtelenek voltak ajánlatot tenni az argentin világbajnoknak, hiszen még csak aznap kaptak zöld utat a La Ligától a Messi-transzferre. A katalánok vállalták a spanyol ligának, hogy jelentősen csökkentik a bélköltségeket, több játékostól és alkalmazottól megszabadulnak, és cserébe a La Liga engedélyezi az argentin zseni átigazolását.
De mindez idő, vagyis Messinek várnia kellett volna még pár hetet, esetleg hónapot, még a Xaviék hivatalos ajánlatot tudnak letenni az asztalra. De a 35 éves kiválóság nem akart úgy járni, mint két éve, ezért inkább rábólintott az Inter Miami ajánlatára és a tengerentúlra tette át székhelyét.
FRISSÍTÉS!
A hétszeres aranylabdás közben be is jelentette, hogy az Inter Miami FC-ben folytatja pályafutását:
„Nem térek vissza a Barcelonához, az Inter Miamiban folytatom a pályafutásomat az Egyesült Államokban. Nagyon szerettem volna visszatérni, de azok után, amit 2 éve átéltem a távozásomkor, nem akartam újra ugyanabba a helyzetbe kerülni. Nem akartam, hogy a jövőm megint más kezében legyen”
„Úgy értesültem, hogy a visszatérésemhez el kellene adnia több játékost is a katalánoknak, mások fizetését pedig csökkenteni kényszerülne. Ezt nem akartam átélni. Ezért azt a döntést hoztam, hogy az Egyesült Államokban folytatom. Európában nem akartam a Barcán kívül máshol folytatni, így elhagyom a kontinenst, s ezzel kikerülök a reflektorfényből. A döntésemkor természetesen figyelembe vettem a családom érdekeit is.”
Frissítés (2026.03.09)
Xavi Hernández, a Barcelona legendája a múlt héten exkluzív interjút adott a La Vanguardianak, ahol több meglepő részletetet is elárult a vezetőedzői időszakáról. A legendás középpályás 2021 és 2024 között irányította a gránátvörös-kékeket, így a saját szemével látta, hogy a Messi-üzletet 2023 elején nyélbe is ütötték, gyakorlatilag az argentin zseni már a Barcelona játékosa volt. Azonban a Xavi szerint az utolsó pillanatban Laporta meggondolta magát, és megvétózta a Lionel Messi leigazolását. Xavi a beszélgetés során azt is elárulta, miért döntött így a Barcelona elnöke.
Az interjú után nem sokkal Lionel Messiék is megszólaltak, a nyolcszoros aranylabdás közvetlen környezete megerősítette Xavi állításait, szerintük apránként minden ki fog derülni azzal kapcsolatban, miért nem igazolt vissza a Barcelonához a világbajnok argentin.
Az ügy pikantériája, hogy Xavi pont egy héttel a klub elnökválasztása előtt állt elő történetével.
Laporta jelenleg harmadszor indul a Barcelona elnöki posztjáért, ellenfelei Victor Font és Marc Ciria lesznek az elnökválasztáson, amit vasárnap tartanak a katalán városban.
Korábban Joan Laporta is mesélt arról, hogyan romlott meg a viszonya a nyolcszoros aranylabdással.
Ahogy korábban már beszámoltunk róla, Laporta kiakadt Valverde véleményes győztes gólján, nekiment a Real Madridnak.
Laporta azonban hagyta szó nélkül Xavi kritikáit, visszatámadott, interjújában Xavit és Messit hibáztatta mindenért.
A cikk eredetileg 2023 júniusában készült, csak felfrissítettük aktuális információkkal.
