A Hír TV Lelátó című műsorában Kele János (24.hu) és Szabó Gábor (Eurosport), valamint Szöllősi György(Nemzeti Sport) és Szabó László (MPB) vitázott a magyar sport, különösen a labdarúgás és az olimpiai sport helyzetéről. A magyar válogatott és a Ferencváros nemzetközi eredményeit mindkét oldal elismerte, azonban akadtak olyan témák is, amelyek komoly vitát generáltak a stúdióban. Mutatjuk a vita részleteit!
Bár még messze az idény vége, a Liverpool FC csapatának kerete máris úgy tűnik, hogy a nyári átigazolási időszak előtt jelentős változások elé néz. A klub célpontjai között van a Crystal Palace fiatal középpályása, Adam Wharton, miközben a játékstílus és az Anfield hangulata is kritikák tárgyává vált: a szakértők szerint a csapat a labdabirtoklásra építő futball felé tolódott, és a szurkolók támogatása is egyre fontosabbá válik a pályán.
Az Arsenal kedden este hazai pályán fogadja a Bayer Leverkusen együttesét a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. Az első mérkőzésen 1–1-es döntetlen született, így teljesen nyílt párharc várható az Emirates Stadionban.
Kedd este ismét egymásnak feszül a modern európai futball két óriása: a Manchester City az Real Madrid együttesét fogadja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. A párharc első felvonása Madridban egyértelmű hazai fölényt hozott (3–0), így az angoloknak szinte tökéletes estére lesz szükségük az Etihad Stadionban, ha tovább akarnak jutni.
Kedd este megint felcsendül a labdarúgás legismertebb himnusza, hiszen négy mérkőzéssel folytatódik az UEFA Bajnokok Ligája nyolcaddöntője. A visszavágók már nem hagynak teret a hibáknak – ma este kialakul a negyeddöntő mezőnyének egy része. A programban topcsapatok és meglepetésre készülő kihívók egyaránt pályára lépnek.
Arne Slot jövője továbbra is bizonytalan Liverpoolban, angol sajtóhírek szerint a Real Madridtól télen kirúgott Xabi Alonso lehet a holland vezetőedző utódja, ha a Liverpool a 47 éves szakember menesztése mellett dönt. Angol források szerint a Xabi Alonso már három játékost is kinézett magának, akikkel megerősítené a vörösök kezdőcsapatát, az érkezők miatt pedig több jelenlegi kulcsjátékos, köztük Szoboszlai Dominik is kikerülhetne a Liverpool kezdőcsapatából. Mutatjuk a részleteket!
Gastón Edul információi szerint a Chelsea középpályása, Enzo Fernández jó eséllyel a nyári átigazolási időszakban elhagyhatja a londoni együttest, és egy másik csapatban folytathatja pályafutását – szúrta ki a Futballtangó.
A Vasas FC 2-0-ra nyert a Mezőkövesd otthonában a labdarúgó NB II 22. fordulójának hétfői zárómérkőzésén. Az angyalföldiek újabb sikerükkel egy lépéssel közelebb kerültek a feljutáshoz. Mutatjuk a részleteket.
Nem maradt el a közönség reakciója a Liverpool–Tottenham bajnoki után. A Spurs egyenlítése után sok szurkoló már a hosszabbítás előtt elhagyta az Anfieldet, a lefújáskor pedig példátlan füttykoncert fogadta Szoboszlai Dominikékat. A szurkolók megunták a Liverpool hullámzó teljesítményét.
Az UEFA megkezdte a május 30-i, budapesti Bajnokok Ligája-döntő jegyértékesítését. Az érdeklődők március 19-én, 11.00 óráig jelezhetik jegyvásárlási igényüket az UEFA.com/tickets oldalon. A nagyközönség számára a belépők csak igen korlátozott számban állnak rendelkezésre.
A Premier League egy évre eltiltotta a Chelsea FC-t az átigazolásoktól, az angol liga azonban egyelőre felfüggesztette a büntetést, így az egyelőre nem lép érvénybe. A szankciókat a klub a Roman Abramovics tulajdonosi időszaka alatt elkövetett pénzügyi szabálysértések miatt kapta. A Chelsea emellett kilenc hónapig nem regisztrálhat akadémiai játékosokat, valamint az angol liga 10.75 millió font bírságot is kiszabott a nyugat-londoni klubra. Mutatjuk a részleteket.
Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja mellett egy játékvezetői műhiba is borzolta a kedélyeket a tegnapi Liverpool-Tottenham Hotspur rangadó után. Keith Hackett, korábbi játékvezető szerint ugyanis Virgil van Dijkot ki kellett volna állítani a Spurs elleni bajnokin. A szakértő szerint a VAR súlyos mulasztása mentette meg a Liverpoolt a még nagyobb kudarctól vasárnap este. Mutatjuk a részleteket!
Szoboszlai Dominik a Tottenham elleni rangadón nemcsak pontot mentett a Liverpoolnak, hanem olyan elit társaságba váltott jegyet, ahol korábban csak a liga legnagyobb legendái, David Beckham és Laurent Robert szerepeltek. A magyar középpályás egyetlen találatra van a történelmi csúcstól.
Álvaro Arbeloa kijelölte a keretét a keddi, Etihad Stadiumban rendezendő Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágójára. A legnagyobb hír, hogy a spanyolok két legfontosabb láncszeme, Kylian Mbappé és Jude Bellingham is felépült sérüléséből, és ott vannak az utazó keretben.
Jamie Carragher az elmúlt években rengeteg kritikával illette Szoboszlai Dominikot, az angol szakértő a magyar játékos Tottenham Hotspur elleni szabadrúgásgólja után sem rejtette véka alá markáns véleményét. Mutatjuk a részleteket.
Úgy tűnik, véget érhet a bojkott Miskolcon: a legfrissebb információk szerint az Ultras Diósgyőr tagjai készek visszatérni a lelátóra, hogy segítsenek a bennmaradásért vívott harcban. A drukkerek állítólag a keret tagjaival is személyesen egyeztetnek a hétvégi, Nyíregyháza elleni sorsdöntő rangadó előtt.
A Manchester City menedzsere, Pep Guardiola egyértelmű ultimátumot intézett játékosai felé. Aki kételkedik a Real Madrid elleni történelmi Bajnokok Ligája-fordításban, az inkább el se induljon a stadionba. A katalán szakember teljes elköteleződést és hitet követel, miközben csapatának egy háromgólos hátrányt kellene ledolgoznia.
Lehet, hogy a Tottenham szurkolói nem zárják szívükbe Igor Tudor eddigi munkásságát, de a horvát szakember legutóbbi mozdulata még a legelkeseredettebb drukkerek arcára is mosolyt csalhatott. A Liverpool elleni sorsdöntő rangadó előtt Tudor saját emberével keverte össze ellenfelét, Arne Slotot.
Soha nem látott, matematikai abszurditásba hajló szezon zajlik a lengyel élvonalban. Az európai topbajnokságok többségében már körvonalazódnak a helyezések, az Ekstraklasában tíz fordulóval a vége előtt még mind a 18 csapat sorsa teljesen nyitott mindkét irányba. A magyar válogatott Molnár Rajmund és Szalai Attila a Pogoń Szczecin színeiben próbál utat vágni az európai futball legvadabb sűrűjében.
A spanyol COPE értesülései szerint a Liverpool vezetősége válaszút elé állította Arne Slotot: ha a csapat kiesik a Bajnokok Ligájából a Galatasaray ellen, a holland szakembert azonnali hatállyal menesztik.
A Marca beszámolói szerint Joan Laporta fölényes győzelmet aratott Víctor Font ellen a Barcelona elnökválasztásán, így a 63 éves sportvezető marad a katalánok elnöke. Mutatjuk a részleteket.
Komoly kapusgondokkal néz szembe a Bayern München az Atalanta elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő-visszavágó előtt: a sérült Sven Ulreich kiesésével már négy kapus dőlt ki a bajoroknál. Ha a fejsérülésből lábadozó Jonas Urbig sem kap zöld utat az orvosoktól, akár a mindössze 16 éves Leonard Prescott bemutatkozhat a BL-ben.
Hiába szerzett vezetést Szoboszlai Dominik szabadrúgásgóljával a Liverpool, a vörösök a 90. percben kapott találattal csak döntetlent játszottak a Tottenham Hotspur ellen. A lefújás után a vezetőedző, Arne Slot sem rejtette véka alá csalódottságát: a holland szakember szerint elfogadhatatlan, hogy csapata újra és újra az utolsó percekben veszít pontokat.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos oldalán jelentette be, hogy nem rendezik meg a világbajnok Argentína és az európa-bajnok Spanyolország mérkőzését, azaz a Finalissimát, miután nem sikerült megegyezni az argentinokkal egy új időpontról.
Az AEK Athén meglepetésre csak 2-2-s döntetlent játszott az Atromitosz ellen a görög bajnokság 25. fordulójában vasárnap este. Varga Barnabás egy pazar akrobatikus góllal jelentkezett, azonban a magyar játékos gólját később les miatt érvénytelenítették. Mutatjuk a drámai találkozó részleteit!
Szoboszlai Dominik hiába szerzett fantasztikus szabadrúgásgólt a Tottenham Hotspur elleni Premier League bajnokin vasárnap este, a Spíler TV studiójában mégis elővették a Liverpool magyar középpályását, hogy több esetben, köztük a Spurs gólja előtt is komoly védekezési hibát vétett. Mutatjuk, a szakértők szerint hol hibázott Szoboszlai Dominik!
Hiába szerzett gyönyörű szabadrúgásgólt Szoboszlai Dominik, a Liverpool a 90. percben kapott góllal csak 1–1-es döntetlent játszott a Tottenham Hotspur ellen. A mérkőzés után a magyar középpályás nem rejtette véka alá csalódottságát: szerinte a csapatnak sürgősen „fel kell ébrednie”, különben még az is előfordulhat, hogy a klub csak Konferencialigában szerepel a következő idényben.
Varga Barnabás egy szenzációs megmozdulás után egyenlített az Atromitosz elleni görög bajnokin, azonban a gólját a videóbíró később les miatt érvénytelenítette. Mutatjuk a részleteket!
Óriási esélyt szalasztott el a BL-helyre pályázó Liverpool a Tottenham elleni bajnokin: Szoboszlai pazar szabadrúgásgóljával Arne Slot együttese szerzett vezetést, ám a 90. percben Richarlison egyenlített, és egy pontot megmentett a kiesés elől menekülő londoni együttesnek.