GettySzívhez szóló üzenettel búcsúzik a svéd szakemberSven-Göran Erikssonnál év elején diagnosztizáltak hasnyálmirigyrákot, az orvosok szerint legjobb esetben is egy éve van hátra.
(C)Getty ImagesAlig jött ki az új BL himnusz máris utálják a szurkolókA futballszurkolók elégedetlenségüknek adtak hangot, azzal vádolva az UEFA-t, hogy „tönkreteszi a futballt”.
PROSHOTSTransfersMutatjuk, mi a közös a Puskás Akadémiában, a holland élvonalban és a Zöld-foki Köztársaságban!A kulcs: Laros Duarte.
barnsley.co.ukÚjpest FCBomba üzletre készül az Újpest, válogatott alapemberrel erősítenének! – SajtóhírA fővárosi lila-fehéreknek nagyon komoly terveik vannak a keret megerősítését illetően.
GettyManchester UnitedEric Cantona begurult, hogy márkanevet kapna a manchesteri szentélyA United egykori csillaga szerint az Old Trafford, az az Old Trafford.
ChelseaM. GuiuChelsea, Marc Guiu: ezt még nagymamád is belőtte volna?! - videóAz angolok labdarúgója kihagyta a kihagyhatatlant.
rfef.esMagyarországKikapott a spanyoloktól a magyar válogatottA magyar futsalválogatott 5-1-es vereséget szenvedett a spanyoloktól a Ferrolban rendezett csütörtök esti felkészülési mérkőzésen.
Török AttilaFerencvárosi TCFüttykoncert: Saját szurkolói mentek neki a Ferencvárosnak! – VIDEÓA Fradi-tábornak nem tetszett a mutatott játék a bosnyák bajnok elleni El-selejtezőn.
Getty Images SportACF Fiorentina vs Puskás Akadémia FCACF FiorentinaElképesztő! A Puskás Akadémia háromszor is mattolta a visszatérő De Geát! – VIDEÓRemek játékkal döntetlent játszott Firenzében a PAFC.
Török AttilaFerencvárosi TCEl: A Ferencváros csalódást keltő döntetlent játszott a Borac Banja Luka ellen Budapesten – VIDEÓ
GOALTransfersJ. CanceloFC Barcelona? Al-Hilal? A Manchester City védője 85 millió euróért válthat klubot!
GettyConference League QualificationACF Fiorentina vs Puskás Akadémia FCBravúr a javából: hatgólos döntetlent játszott a Puskás Akadémia a Fiorentina otthonában!Továbbra is nyílt a párharc!
Paksi FC FacebookConference LeaguePaksi FCKl: drámai hajrában bukta el a győzelmet a Paks Csehországban!Nyílt maradt a csoportkörbe jutás kérdése a visszavágóra.
GOALTransfersG. SouthgateNem fogod elhinni, hol kapott munkát Gareth Southgate!Az angol válogatott egykori szövetségi kapitánya új szerepkörben próbálja ki magát.
MTI/Illyés TiborPaksi FCPuskás Akadémia FCA magyar külügy garantálja a szurkolók biztonságát Firenzében és Mladá Boleslavban isA Paks és a Puskás Akadémia szurkolóit is magyar konzulok segítik a Konferencia-liga-selejtező idegenbeli mérkőzésén csütörtökön.
AFPFerencvárosi TCCserebere: a Ferencváros az utolsó pillanatban változtatott az El-keretén, bekerült az új igazolás!
Barca AcademyBarcelonaAz FC Barcelona Budapestre látogat!A katalánok utánpótlás csapata Magyarországra érkezik.
Kapitányok OrszágaEgri Viktor: Cristiano Ronaldót az ilyen viselkedés után be kellene zárni az öltözőbe – újabb ütős résszel jelentkezett a Kapitányok OrszágaNégy igen komoly téma került elő a Kapitányok Országa legújabb videójában.
San Jorge de Llanes/InstagramAutójában kapott szívrohamot a 27 éves labdarúgóJavier Guitián Rodríguez éppen hazafelé vezetett klubja, a San Jorge de Llanes és az Urraca közötti felkészülési mérkőzés után.
M4 SportACF Fiorentina vs Puskás Akadémia FCACF FiorentinaBalogh Botond a besúgó szerepében, avagy mi várhat a Puskás Akadémiára a Fiorentina ellen?A magyar válogatott labdarúgó társának, Nagy Zsoltnak mondta el a firenzeiek gyengeségeit.
MLSPhiladelphia UnionGazdag gólt lőtt, de csapata nem jutott döntőbe a Ligák KupájábanGazdag Dániel gólt lőtt az észak-amerikai labdarúgó Ligák Kupája elődöntőjében, de a Philadelphia Union vereséget szenvedett, így nem jutott fináléba.
Getty ImagesIzgalmas meccsekkel durrantott be a BL playoff-körének második napjaVolt itt szerda este minden, mint a búcsúban.
AFPSzoboszlai DominikIpswich Town vs LiverpoolVideó: Fél Anglia Szoboszlai Dominikon nevet – A másik fele dühöng!Szoboszlai Dominik a Liverpool egyik legjobbja volt az Ipswich Town ellen, azonban a mérkőzés utáni nyilatkozata sokaknál kiverte a biztosítékot.
Getty ImagesC. RonaldoCristiano Ronaldo úgy berobbantotta a YouTube-ot, jó hogy nem állt le az egész...A portugál klasszis csatornát indított, majd mindössze tizenkét óra leforgása alatt döntött újabb rekordot.
MTI/ Vasvári TamásFerencvárosi TC2 meccses eltiltás kapott Abu FaniA Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága két bajnoki mérkőzésre eltiltotta Abu Fanit.
GettyHa már Bajnokok Ligája és megújulás – itt egy újabb változás hozzá, mutatjuk!Sorra jelennek meg az újdonságok az első számú európai kupasorozat kapcsán.
Getty Images SportNewcastle UnitedBarcelonaA Newcastle a Barcelona Christensenjét veszi célba a meghiúsult Guehi ajánlat után A Barcelona a nyáron szeretné eladni Andreas Christensentent, és a Newcastle United lehet a dán védő következő állomása.
AATransfersHuszonegy gólt is lőtt a Debrecen színeiben a Rapid Bukarest új vezetőedzőjeMarius Sumudica egy még nyeretlen csapatot vesz át.