Bajba került a Liverpool, ugyanis kétgólos hátrányba volt a Bournemouth elleni bajnoki meccsen, ám Szoboszlai Dominik tökéletes szögletét Virgil van Dijk a kapuba fejelte, így egy gólt ledolgozott hátrányából a Liverpool.
A Marseille elleni hétközi győztes BL-meccs után Bournemouthba látogat a Liverpool, melynek kezdőcsapatában Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is helyet kapott, míg a friss igazolás, Tóth Alex a kispadról szállhat be a Bournemouthban.
Cole Palmer marad a Chelsea-nél, ahol vezetőedzője, Liam Rosenior szerint „nagyon, nagyon boldog”, és bár a támadót ebben az idényben sérülések és formahanyatlás hátráltatták, továbbra is kulcsszereplő a klub hosszú távú terveiben - miközben a Manchester Uniteddel kapcsolatos pletykákat egyértelműen cáfolta a szakember.
Arne Slot a Bournemouth elleni meccs előtt ismét méltatta Szoboszlai Dominik kiegyensúlyozott, vezérszerephez méltó teljesítményét és folyamatos fejlődését, miközben Kerkez Milos előrelépését is kiemelte, hangsúlyozva a Liverpool fiatalokra építő, hosszú távú építkezését.
Bemutatkozhat a Bournemouth színeiben a Ferencvárostól igazolt Tóth Alex szombaton este, amikor a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint is foglalkoztató, címvédő Liverpool lesz a piros-fekete együttes vendége az angol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában.
A Manchester City játékosai a sokkoló norvégiai BL-vereség után saját zsebből térítik vissza az idegenbe is elutazó szurkolók jegyárát, elismerve a drukkerek áldozatvállalását a rendkívül nehéz körülmények között.
Az AFC Bournemouth vezetőedzője, Andoni Iraola hétfőn este elárulta, hogy már csak pár kötelező kör van hátra, és Tóth Alex csatlakozik az angol csapathoz. Mutatjuk a részleteket!
Thomas Frank (Tottenham Hotspur) és Oliver Glasner (Crystal Palace) is könnyen lehet, hogy hamarosan klub nélkül maradnak, ugyanis a Spurs és a Crsytal Palace vezetősége is az edzőváltásás lehetőségét fontolgatják.
A Tottenham Hotspur hazai pályán 2-1-s vereséget szenvedett a városi rivális West Ham United ellen az angol bajnokság (Premier League) 22. fordulójában szombat délután. Könnyen lehet, hogy Thomas Frank utolsó mérkőzésén irányította az észak-londoniakat.
A Liverpool 1-1-s döntetlent játszott a Burnley ellen az angol bajnokság (Premier League) 22. fordulójában az Anfielden. Szoboszlai Dominik 0-0-nál büntetőt hibázott.
A Liverpool szombat délután a bennmaradásért küzdő Burnley-t fogadja a Premier League 22. fordulójában az Anfielden. A vörösök kezdőjében két magyar játékos is szerepel.
Nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését az FA Kupa címvédő Crystal Palace menedzsere, Oliver Glasner, és elhagjya a londoni klubot a szezon végén.
A Manchester City komolyan fontolgatja Marc Guéhi megszerzését a Crystal Palace-tól, és Fabrizio Romano szerint áttörést ért el a tárgyalóasztalnál - könnyen lehet, hogy a Liverpool lemarad az angol védőről.
Bruno Fernandes jövője bizonytalan a Manchester Unitednél: bár továbbra is elkötelezett a klub iránt, a vezetőedző személyét övező bizonytalanság, valamint a korábbi eladási szándék miatt a csak a 2026-os világbajnokság után dönthet a folytatásról.
Andoni Iraola a sajtótájékoztatón nem kívánt konkrétumokat elárulni Tóth Alex esetleges érkezéséről, de hangsúlyozta, hogy a Bournemouth nyitott a januári átigazolási lehetőségekre, és akár több új játékost is igazolhat a hónap során.
A Chelsea januárban középhátvédet igazolna az új vezetőedző, Liam Rosenior támogatására, a kiszemeltek között pedig Jérémy Jacquet és Jacobo Ramón neve is felmerült.
Arne Slot szerint Szoboszlai Dominik hibája ellenére is a csapat egyik legjobbja volt a Barnsley elleni FA Kupa mérkőzésen, emellett Kerkez Milosról, és Mohamed Szalah visszatéréséről is beszélt a holland szakember.
A Manchester United nyáron szerződtetné a Nottingham Forest védőjét, Murillót, aki hajlandó elhagyni a klubot – a Vörös Ördögök Harry Maguire utódját keresik.