Hiába a Ferencváros továbbjutása, Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője ennek ellenére mégis kifakadt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. Az ír szakember Ötvös Bence sérülése kapcsán a magyarszabályt kritizálta, szerinte semmi értelme nincs az ötmagyaros ajánlásnak.
A Ferencváros a Ludogorecet fogadta az Európa-liga rájátszásának visszavágóján. A találkozó 15. percében azonban a Fradi elveszítette egyik húzóemberét, Ötvös Bence ugyanis megsérült, le kellett cserélni.
A Ferencváros hazai pályán fogadja a bolgár Ludogorecet az Európa-liga rájátszásának visszavágóján csütörtök este. A Fradi az első mérkőzésen 2-1-s vereséget szenvedett Razgradban, így egygólos hátrányból kellene fordítania a Groupama Arénában.
A Red Bull igazgatója, Oliver Mintzlaf cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint nincsenek megelégedve Jürgen Kloppal, és kirúgnák a német szakembert. Mintzlaf elárulta, hogy pont ellenkezőleg, nagyon megvannak elégedve Jürgen Klopp szakmai munkájával.
Amikor úgy tűnt, hogy Hansi Flick végre teljes kerettel lavírozhat át a sűrű versenynaptáron, újabb rossz hír érkezett a katalán fővárosból. Az FC Barcelona középpályása, Frenkie de Jong komoly fájdalmak miatt nem tudta végigcsinálni a legutóbbi edzést.
A Chelsea minden idők legnagyobb adózás előtti veszteségét produkálta az angol futball történetében – derül ki az UEFA által közzétett 2024–25-ös pénzügyi adatokból.
Múlt héten szezonbeli negyedik mérkőzését játszotta egymással a Ludogorec és a Ferencváros (2-1), csütörtökön 18:45-kor pedig ötödjére is összecsapnak egymással. Tét a nyolcaddöntő, ahol a továbbjutó csapatnak biztosan portugál ellenfele lesz majd: sorsolástól függően a Porto vagy a Braga következhet.
Magyar sajtóhírek szerint, ha Jürgen Klopp átveszi a Real Madrid irányítását, akkor Lőw Zsolt is csatlakozhat a német edző szakmai stábjához. Mutatjuk a részleteket!
Hatalmasat megy a közösségi médiában az a felvétel, amelyen a Galatasaray nigériai sztárja, Victor Osimhen és a Juventus ikonja, Alessandro Del Piero látható együtt a torinóiak legutóbbi mérkőzése után. A két klasszis baráti hangulatú találkozása nem is jöhetett volna „rosszabbkor” a Napoli-szurkolók számára, hiszen a csatár nemrégiben tett nyilatkozataival már amúgy is alaposan felkavarta az állóvizet.
Sokan a legrosszabbtól tartottak, amikor Raúl Asenciót nyakmerevítőben, hordágyon vitték le a pályáról a Benfica elleni Bajnokok Ligája-visszavágón. A Real Madrid fiatal tehetsége azonban azóta jó hírekkel szolgált.
Szerda este mindenki José Mourinhót kereste a Santiago Bernabéuban, de senki sem találta az eltiltott portugál szakembert a stadion lelátóján. Kiderült, honnan nézte Mourinho a madridi visszavágót.
Cristiano Ronaldo nem várta meg a visszavonulását: a portugál klasszis a CR7 Sports Investments-en keresztül 25%-os tulajdonrészt szerzett a spanyol UD Almeríában. A sors fintora, hogy a klub új társtulajdonosa alig néhány hónapja még két gólt vágott leendő csapatának egy felkészülési mérkőzésen.
A Manchester City háza táján egyre feszültebb a hangulat Erling Haaland jövője miatt. Bár a norvég gólgép ontja a gólokat, a háttérben zajló pletykák már Pep Guardiolát is lépésre kényszerítették: a katalán mester állítólag megkérte játékosát, hogy szakítson meg minden kapcsolatot a Real Madriddal a szezon végéig.
Jürgen Klopp Red Bullnál betöltött korszakának vége közelebb lehet, mint bárki gondolta volna. A német szakember alig foglalta el a globális futballigazgatói székét, a spanyol és a német sajtó legfrissebb értesülései szerint a felek közötti munkakapcsolat zátonyra futott.
Valódi transzferbombát robbanthat a DVSC: információink szerint orvosi vizsgálatra várják a Cívisvárosba a korábbi Bajnokok Ligája-szereplő Stephen Odeyt.
Arne Slot tavaly még legyőzte a sérüléseket, idén viszont 185 millió fontnyi játékosa dőlt ki. Utánajártunk a drasztikus krízis okainak és a Szoboszlait érintő kényszermegoldásnak.
Hiába a Liverpool győzelme, a szakértő nem ment el szó nélkül a látottak mellett. Sallói István szerint a magyar klasszis játéka körül továbbra is van egy óriási kérdőjel.
Súlyos sérülés árnyékolta be a Real Madrid Benfica elleni Bajnokok Ligája-győzelmét. A királyi gárda fiatal védője, Raúl Asencio egy szerencsétlen, Camavingával való ütközés után mozdulatlanul maradt a földön.
Kedden és szerdán lejátszották a Bajnokok Ligája rájátszásának párosításait, így kialakult a legjobb 16 mezőnye az első számú európai kupasorozatban. De melyik csapat vár a Liverpoolra a nyolcaddöntőben?