Szerdán a negyeddöntőkkel folytatódik a Bajnokok Ligája egyenes kiesés szakasza. A Liverpool a francia PSG-hez, míg az Atlético Madrid a Barcelonához látogat a BL-negyeddöntőjében. Ha velünk tartasz, egyetlen gólról sem maradsz le!
Az Atlético Madrid vezetőinek komoly csalódást jelentett a Barcelona elleni legutóbbi La Liga mérkőzésen hozott játékvezetői döntések. A vita középpontjában egy kulcsfontosságú VAR‑döntés áll: a Barcelona egyik játékosának piros lapját végül sárgára módosították a videóbíró segítségével.
Mint ismert, a Barcelona 2-1-es győzelmet aratott az Atlético Madrid vendégeként a La Liga 30. fordulójának rangadóján, amivel hét pontra nőtt a katalánok előnye a Real Madrid előtt a tabella élén. Lewandoski a 87. percben szerezte meg a győztes gólt a mérkőzésen, amit a csapat sztárja, Lamine Yamal nem ünnepelt meg együtt a társakkal, és a meccs után is dühösen mutogatott az egyik stábtag felé.
Alessandro Bastoni egyre közelebb kerülhet a Barcelonához: az Inter olasz válogatott védője nyitott a váltásra, a katalánok pedig már konkrét tervekkel készülnek a megszerzésére. A háttérben mindkét klubnál zajlanak az egyeztetések, és a nyári átigazolási időszak egyik nagy üzlete körvonalazódik.
Raphinha visszautazott Barcelonába, miután a válogatott szünet alatt a Franciaország elleni felkészülési mérkőzésen sérülést szenvedett a jobb combjában. A szélső a meccs után néhány napot a családjával töltött Brazíliában. Raphinha előreláthatólag még legalább egy hónapig nem léphet pályára, a cél az, hogy készen álljon a május 10-i Real Madrid elleni összecsapásra.
Az FC Barcelona 2-1-re győzött az Atlético Madrid otthonában a La Liga 30. fordulójának szombat késő esti mérkőzésén. A katalánok sikerükkel növelték előnyüket a Real Madrid előtt a tabellán, az Atléti pedig maradt a negyedik helyen a táblázaton.
Az elmúlt órákban futótűzként terjedt a hír, miszerint a Barcelonának lejárt az elővásárlási joga Marcus Rashfordra. Friss információink szerint azonban a Manchester United kölcsönjátékosának sorsa még nem dőlt el: az opció él, a tárgyalások pedig feszültebbek, mint valaha.
Sokatmondó kijelentést tett Marc Cucurella a Barcelona kapcsán: a Chelsea balhátvédje elismerte, hogy nehéz lenne visszautasítania egy katalán ajánlatot. Bár konkrét megkeresésről nincs szó, a játékos nyitottsága újabb átigazolási találgatásokat indíthat el.
Joan Laporta ismét magához ragadta a mikrofont, és az El País-nak adott interjújában a klubot érintő legforróbb témákban mondta el a véleményét. Lionel Messi fájdalmas búcsújától kezdve a Real Madriddal való feszült viszonyig Laporta kendőzetlenül vázolta fel a saját álláspontját.
Új korszak kezdődhet a Manchester Citynél: Bernardo Silva a hírek szerint már közölte a klubbal, hogy a szezon végén távozik. A portugál klasszis kilenc év és 16 trófea után int búcsút, miközben Európa elitklubjai és a szaúdi liga is versenybe szállhat érte.
Angol kiadásunk Massimo Ambrosinivel készített interjút, amelyben a négyszeres olasz bajnok középpályás elmondta, hogy mi kell ahhoz, hogy Fabregas átvegye a Chelsea, az Arsenal vagy éppen a Barcelona irányítását.
Angol sajtóhírek szerint a Manchester United és az Arsenal is árgus szemekkel figyeli a Barcelona 26 éves támadója, Ferran Torres helyzetét egy esetleges nyári átigazolás reményében.
A Barcelona hivatalos oldalán közölte, hogy a csapat brazil támadója, Raphinha combhajlító-sérülést szenvedett a válogatottban, és legalább öthetes kihagyás vár rá.
Újra itt az NXGN! A GOAL bemutatja a világ 50 legtehetségesebb 2007. január 1. után született futballistáját, akiknek neveit mindenképpen érdemes lesz észben tartani. Mutatjuk a GOAL exkluzív válogatását.
A Barcelona továbbra is szeretné megtartani Marcus Rashfordot, de a klub nem hajlandó azonnal kifizetni a Manchester United által kért összeget – új konstrukcióban gondolkodnak a katalánok.
Sajtóhírek szerint a Barcelona legfőbb célja a nyári átigazolási időszakban az Internazionale védője, Alessandro Bastoni, miközben Robert Lewandowski sorsa sem dőlt még el a katalán óriásnál.
Sajtóhírek szerint a Barcelona francia jobbhátvédje, Jules Koundé megfelelő ajánlat esetén távozhat az FC Barcelonától, és nem tekintik “érinthetetlennek” katalánok vezetősége a 27 éves játékost.
Bár a Barcelona a pályán a bajnoki címért küzd, a háttérben komoly kérdések lebegnek a jövőt illetően: Hansi Flick elismerte, egyelőre teljes a bizonytalanság Marcus Rashford és João Cancelo sorsával kapcsolatban, így korántsem biztos, hogy a két kölcsönjátékos a következő idényben is a katalánokat erősíti.
Megkönnyebbülhet a Barcelona: bár Joan García sérülés miatt hagyta el a pályát a Newcastle United elleni Bajnokok Ligája-meccsen, a vizsgálatok szerint nem súlyos a probléma, így a kapus várhatóan már a hétvégén, a Rayo Vallecano ellen is rendelkezésre állhat.
A Barcelona 7-2-re megverte a Newcastle Unitedet a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, és 8-3-s összessítéssel jutott be a sorozat negyeddöntőjébe.
A Marca beszámolói szerint Joan Laporta fölényes győzelmet aratott Víctor Font ellen a Barcelona elnökválasztásán, így a 63 éves sportvezető marad a katalánok elnöke. Mutatjuk a részleteket.
A Real Madrid után a Barcelona sem hibázott a La Ligában, a katalánok a mesterhármast szerző Raphinha vezérletével 5-2-re legyőzték a Sevillát, és visszaállították négypontos előnyüket a tabella élén.
Különleges vasárnap a Barcelona életében: miközben a csapat a Sevilla ellen lép pályára a La Liga-ban, a klubnál elnökválasztást is tartanak. A szavazáson Joan Laporta és Victor Font küzd a vezetői posztért, ám a nap egyik meglepő pillanata az volt, amikor Marc-André ter Stegen hiába jelent meg voksolni – a német kapus neve végül nem szerepelt a választói névjegyzékben.