Laporta Messi PerezGetty

Laporta lerántotta a leplet Messi távozásáról és visszatéréséről, valamint a Negreira-ügyről is

Az egyik legérzékenyebb téma Messi 2021-es távozása volt – egy döntés, amely azóta is meghatározza a klub életét. Az elnök hangsúlyozta: bár érzelmileg nehéz volt, a keret újjáépítése és a hosszú távú jövő érdekében elkerülhetetlennek tartotta.

„Azt tettem, amit meg kellett tennem. Leo a pályafutása végéhez közeledett, nekünk pedig új csapatot kellett építenünk. Szerettem volna-e, hogy ez az építkezés az ő segítségével történjen meg? Igen. Megpróbáltuk, de végül nem jött össze” 

– kezdte.

Messi öröksége és a visszatérés kérdése

Laporta ugyanakkor nyitva hagyta az ajtót az argentin legenda előtt, legalább jelképes szinten. Kiemelte, hogy Messi a klub történetének megkerülhetetlen alakja, egy lapon említve László Kubalaval és Johan Cruyffval.

„Ő a generációja kulcsfigurája: Kubala, Cruyff és Messi. Megérdemel egy szobrot és egy méltó búcsúmeccset is, hiszen a Barca az otthona. A jövőbeli és a jelenlegi kapcsolatunk olyan lesz, amilyet Leo és a klub is akar – eljön majd a pont, amikor az érdekeink újra találkoznak.”

A Negreira-ügy: „Madridi lejárató kampány”

A hírhedt Negreira-ügy sem maradt ki. Laporta határozottan visszautasította, hogy az ügy tartósan árthatna a klub hírnevének.

„Szó sincs erről. Ez inkább egy intézményesített lejárató kampány, amely szerencsére nem járt sikerrel. Madridból irányított érdekek mozgatják a szálakat” 

– jelentette ki.

Sőt, az elnök szerint a Barcelonát rendre hátrány éri a játékvezetői döntésekben:

„Mindig is úgy éreztem, hogy messze a mezőny felett kell teljesítenünk, mert a bírók nem nekünk kedveznek. Úgy tűnik, Madridban valahogy mindig segítséget kapnak. Egyszerűen ’Barcelonitisben’ szenvednek. Most azért kritizálnak minket, mert egy korábbi alelnököt alkalmaztunk, miközben náluk a bírói bizottság elnökei ezer szállal kötődtek a Realhoz.”

Mélyponton a kapcsolat Pérezzel

Laporta a Florentino Pérezhez fűződő viszonyáról is beszélt, és elismerte: a kapcsolatuk jelenleg a mélyponton van.

„Már jó ideje nem beszéltünk. Amióta Pérez beszállt a Negreira-ügybe, a kapcsolatunk megromlott. Ettől függetlenül tisztelem őt, és úgy érzem, ez kölcsönös volt. A Szuperligából pedig azért léptünk ki, mert elvesztette a célját, nem valósult meg, és ezt meg is mondtuk nekik. Emellett az UEFA is tett lépéseket az európai futball fenntarthatósága érdekében” 

– zárta gondolatait.

Korábban Xavi egy teljesen más történettel állt elő Lionel Messi távozásával kapcsolatban, de Laporta azt is megcáfolta. 

Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default


Üdvözlünk a Goal.comon! A Goal.com a világ egyik legismertebb futballoldala, ahol egy helyen megtalálod a legfrissebb futballhíreket, átigazolási híreket, mérkőzésbeszámolókat és minden fontos történést a nemzetközi labdarúgás világából. A Goal.com napi szinten közöl futballhíreket a legnagyobb bajnokságokról és klubokról, valamint részletesen beszámol a topjátékosok teljesítményéről és a futballvilág legfontosabb eseményeiről. Oldalunk folyamatosan követi a Premier League, a Bajnokok Ligája, a La Liga, a Serie A, a Bundesliga és az NB I legfontosabb mérkőzéseit, eredményeit és futballhíreit. Kiemelten foglalkozunk a világ legismertebb klubjaival, köztük a Real Madrid, a Barcelona, a Manchester United, az Arsenal, a Chelsea, a Bayern München, a Borussia Dortmund, az Atlético Madrid, a Juventus, az AC Milan, az Inter, a Liverpool, az RB Leipzig, a Tottenham, a Paris Saint-Germain, az AEK Athén és a Manchester City csapataival. A Goal.com rendszeresen beszámol a futballvilág legnagyobb sztárjainak teljesítményéről és a velük kapcsolatos futballhírekről is. Oldalunkon megtalálod többek között Vinícius Júnior, Neymar, Cristiano Ronaldo, Lionel Messi, Mohamed Szalah, Erling Haaland, Kylian Mbappé,Luka Modric, Rodri, Martin Odegaard, Viktor Gyökeres, Ousmane Dembélé, Vitinha, Jude Bellingham, Harry Kane, Declan Rice, Lamine Yamal,Gavi, Pedri, Robert Lewandowski,Raphinha, Virgil van Dijk, Alexis Mac Allister, Achraf Hakimi, Antonio Rüdiger, Bukayo Saka és Cole Palmer legfrissebb híreit és teljesítményét. A Goal.com kiemelten foglalkozik az átigazolási hírekkel és az átigazolási piac legfontosabb fejleményeivel is. Nálunk megtalálod a legfrissebb játékos-átigazolásokat, klubhíreket, edzői nyilatkozatokat, mérkőzés-összefoglalókat és gólokat, valamint minden fontos futballhírt a hazai és nemzetközi labdarúgás világából. A Goal.com külön figyelmet fordít a magyar labdarúgókra és a magyar válogatott szereplésére is. Napi szinten beszámolunk Szoboszlai Dominik, Sallai Roland, Kerkez Milos, Schäfer András, Szalai Attila,Gulácsi Péter, Willi Orbán, Pécsi Ármin, Bolla Bendegúz,Gruber Zsombor, Dárdai Pál, Dárdai Bence, Dibusz Dénes, Tóth Alex és Varga Barnabás teljesítményéről, valamint a magyar futball legfontosabb híreiről. A Goal.com futballhírei folyamatosan követik a rangadókat, rekordokat, sérüléseket, átigazolásokat és minden olyan eseményt, amely meghatározza a nemzetközi labdarúgás és a topbajnokságok küzdelmeit.
Hirdetés