A Manchester United hivatalos panasz benyújtását tervezi a játékvezetés ellen a Bournemouth elleni 2–2-es döntetlent követően. A manchesteriek szerint egy egyértelmű tizenegyestől fosztották meg őket, miközben egy hasonló szituációt az ellenfél javára megítéltek – a klubnál az ítéletek következetlensége miatt forrnak az indulatok.
A Manchester United vezetőedzője, Michael Carrick nem rejtette a véka alá véleményét a játékvezetésről a tegnap esti, Bournemouth elleni 2-2-s mérkőzés után, ahol Harry Maguire-t kiállította Stuart Attwell játékvezető, ám előtte nem adott meg egy tizenegyest a Vörös Ördögöknek Carrick szerint.
Tóth Alex nélkül kezdett a tízedik Bournemouth a Premier League 31. fordulójában a Vitality Stadiumban, ahol a harmadik Manchester Unitedet fogadta. A hazaiak a tízmeccses veretlenségi sorozatuk folytatásáért, a vendégek a dobogós helyük megerősítéséért léptek pályára. A végül fordulatos mérkőzés sok eseményt és pontosztozkodást hozott.
A Manchester United a támadósor újjáépítésén dolgozik, és egy meglepő érdeklődésről szólnak angol sajtóhírek. Tóth Alex bournemouth-i csapattársa, Marcus Tavernier is felkerült a Vörös Ördögök egyre bővülő kívánságlistájára.
A Tottenham Hotspur alapemberére fáj a foga a Manchester Unitednek. Ha kifizetik a vételárat, a vörös ördögök komoly erősítésre tehetnek szert a védelmükben.
Gareth Bale elárulta, hogy a pályafutása egyik legnagyobb átigazolása előtt a Manchester United magasabb ajánlatot tett érte, mint a Real Madrid, ő azonban már akkor eldöntötte, hogy a spanyol sztárcsapathoz szeretne szerződni.
A Manchester United egykori sztárja, a nemrég az Egyesült Arab Emírségekbe költöző Rio Ferdinand bevallotta, hogy “megrettent”, amikor elkezdték bombázni Dubajt. Rio Ferdinand azt is elmesélte, hogy ő és családja a bombázások miatt a pincébe menekült. A visszavonult középső hátvéd exkluzív részleteket árult a háborús helyzetről.
A Manchester United balhátvédje, Luke Shaw sérülés miatt már az első félidőben kénytelen volt elhagyni a pályát a Premier League-ben a Crystal Palace elleni mérkőzésen. Mutatjuk, mi történt Shaw-val.
Sydney Sweeney, hollywoodi színésznő péntek este a portugál Sporting CP Estoril elleni bajnoki mérkőzésén tűnt fel. Az amerikai színésznő a mérkőzés után a Estádio José Alvalade gyepére is felmehetett, ahol szinte fürdőzött a reflektorfényben. Sweeney kihasználta az alkalmat, hogy megvillantsa futballtudását, és a pályán lemásolta a lisszaboni csapat egykori legendájának ikonikus gólörömét.
A Nottingham Forest angol válogatott középpályása, Elliot Anderson minden bizonnyal távozik nyáron a kiesés ellen menekülő csapatától, és hírek szerint Manchesterben mindkét csapat szívesen látná soraiban a játékost.
Hírek szerint az FC Barcelona optimista Marcus Rashford átigazolásával kapcsolatban, a játékossal már közel lehet a megállapodás a klubváltás részleteiről.
MIchael Carrick, a Manchester United vezetőedzője megerősítette, hogy a hétvégi, Crystal Palace elleni bajnoki meccsen biztosan nem lép pályára Matthijs de Ligt, Mason Mount, Patrick Dorgu és Lisandro Martínez sem.
A Manchester United radikális átalakításra készül a nyári átigazolási időszakban. A klub célja nemcsak a keret frissítése, hanem a bérköltségek jelentős csökkentése is, amelynek egyik legnagyobb áldozata a csapat kapitánya, Bruno Fernandes lehet. A portugál klasszis helyére a Nottingham Forest sztárját, Morgan Gibbs-White-ot szemelték ki.