A Fradi korábbi edzője, a jelenleg Skóciában élő László Csaba szerint a magyar bajnoknak bőven van keresnivalója a City Groundon, mivel a házigazdák számára a nemzetközi porond csak másodlagos a Premier League-túlélés mellett.
A Ferencváros csütörtökön a Nottingham Forest otthonában lép pályára az Európa-liga alapszakaszának nyolcadik fordulójában. Azonban a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Robbie Keane-t nemcsak a csütörtöki ellenfélről, hanem arról is kérdezték, elvállalná-e a Tottenham Hotspur kispadját.
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője megtartotta a Nottingham Forest elleni Európa-liga találkozó előtti sajtótájékoztatóját, ahol többek között Kristoffer Zachariassen honosítása is szóba került.
Hosszabb interjút adott a Sportske Novosti nevű horvát portálnak Franko Kovačević, a Ferencváros horvát támadója. Az ETO elleni elveszített rangadón góllal bemutatkozó csatár elárulta, hogy miért választotta a Fradit a topligás ajánlatok helyett, és azt is, mit kért tőle Robbie Keane vezetőedző, miután megérkezett a Népligetbe.
A Nyíregyháza–Újpest mérkőzéssel a múlt hétvégén elrajtolt az NB I „tavaszi" szezonja, ahol összesen 20 gól láthattunk. Cikkünkben összegyűjtöttük a 19. forduló találatait.
A Ferencváros csütörtök este a Nottingham Forest otthonában lép pályára az Európa-liga alapszakaszának zárófordulójában, ahol csak győzelemmel biztosíthatja helyét a legjobb nyolc között - ugyanakkor a zöld-fehéreket irányító Robbie Keane több kulcsjátékosára sem számíthat Angliában.
A Ferencváros szurkolói reménykedtek, hiszen Dibusz Dénes újra edzésbe állt, de a Nottingham Forest elleni kulcsfontosságú Európa-liga-mérkőzésen még nem a rutinos válogatott kapus nevével fog kezdődni az összeállítás. Eláruljuk, mi áll a döntés hátterében.
Júliusban született meg a magyar sportvilág egyik legnépszerűbb házaspárja, Böde Dániel és Bödebíró Blanka kisfia, Dávid. Az EB-bronzérmes kapus már vissza is tért a pályára, de elárulta: otthon komoly „csata” zajlik a labdák körül, és úgy tűnik, a futball jelenleg vesztésre áll a kézilabdával szemben.
Tóth Alex és Varga Barnabás távozása után megcsappant a magyar játékosok száma a Ferencvárosnál, a sokat kritizált “magyar szabálynak” viszont szeretne továbbra is megfelelni a IX. kerületi csapat, ehhez pedig egy játékosukat honosítanák a fővárosiak.
A Ferencváros vasárnapi, ETO FC elleni 3-1-s veresége után a szurkolók számonkérték a játékosokat a teljesítményükért, derül ki a ferencvárosi tábor vezérszurkolójának közösségi oldalára feltöltött bejegyzéséből.
A Ferencváros vasárnap este 3-1-s vereséget szenvedett hazai pályán a bajnoki rivális ETO FC ellen, a mérkőzés után a csapat kapusa, Gróf Dávid elmondta, el kell gondolkodniuk a játékosoknak azon, miért kapnak ki ilyen sokszor hazai pályán a zöld-fehérek.
A Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor szokásos értékelő videójában üzent a vesztes rangadó után, és kiemelte, a bajnokság májusban ér véget, akkor dől el a bajnoki cím sorsa.
A Fizz Liga 19. fordulójának rangadóján a Ferencváros hazai pályán 3-1-s vereséget szenvedett az ETO FC-től, győzelmükkel a győriek visszavették a vezetést a tabellán, és már 4 pont az előnyük az FTC előtt.
A Ferencváros edzője, Robbie Keane is megszólalt távozó középpályásának, Tóth Alexnek a bemutatkozásáról, az ír szakember elmondta, nagyon büszke volt debütáló játékosára.
Ellentmondásos hírek érkeztek Nagy Ádám jövőjével kapcsolatban. Sajtóhírek szerint a nyolcvannyolcszoros válogatott középpályás hazatérhet a Ferencvároshoz, egyes beszámolók szerint viszont ez csak légből kapott találgatás, a 30 éves játékos nem tér vissza a Fradihoz. Cikkünkben utánajártunk, mi az igazság, hol folytathatja pályafutását Nagy Ádám.
A korábbi sajtóértesülésekkel és találgatásokkal szemben a klubhoz közeli források szerint a Ferencváros jelenleg nem tervezi Nagy Ádám visszaigazolását, így a 88-szoros válogatott középpályás hazatérése egyelőre nem téma a zöld-fehéreknél.
A Ferencváros 1-1-es döntetlenje után Mykola Balakin játékvezető került a kereszttűzbe: bár a VAR négy percig vizsgálta Palmer-Brown kezezését, a bíró a szokásos eljárással ellentétben ki sem ment a monitorhoz. Szakértők szerint hiába volt jogos a tizenegyes, az ukrán sporttárs eljárási hibája miatt az UEFA utólagos büntetésére számíthat.
Nem csillapodnak a hullámok az Üllői úton: Varga Barnabás és Tóth Alex távozása után újabb kulcsember kerülhet eladásra. Sacha Tavolieri transzferguru szerint a belga KRC Genk már megkezdte az egyeztetéseket Lenny Joseph megszerzéséről.
A Ferencváros a görög Panathinaikoszt fogadja az Európa-liga alapszakaszának hetedik fordulójában csütörtök este a Groupama Arénában. A találkozó tétje a legjobb 16 közé jutás.
Véget értek a találgatások, Franko Kovacevic hivatalosan is aláírt a Ferencvároshoz. Korábban az Újpest is érdeklődött az NK Celje csatáráért, de a 26 éves játékos végül a zöld-fehéreket választotta. Mutatjuk a részleteket.