A Ferencváros az Újpestet fogadta az NB I 21. fordulójában szombat délután. A zöld-fehérek az első félidőben hengereltek, Franko Kovacevic, Mariano Gómez és Gabi Kanichowsky is betaláltak. Mutatjuk a gólokat.
Dárdai Pál, az Újpest decemberben kinevezett sportigazgatója az M4 Sport felvezető műsorának vendége volt Hajnal Tamással, a Ferencváros sportigazgatójával egyetemben a derbi előtt. Dárdai a beszélgetés során többször is a Fradit méltatta, majd arról is beszélt, hogyan telt az első hónapja az Újpest vezetőjeként. Mutatjuk a részleteket.
Az Újpest szombaton 17 órakor a címvédő Ferencváros otthonába látogat az NB I 21. fordulójában. A mérkőzés előtt Dárdai Pál, a lila-fehérek decemberben kinevezett sportigazgatója mondta el a gondolatait a klubhonlapnak.
Alekszandar Pesics egyre inkább a távolodik a Ferencvárostól, a magyar források után immár a szerb sajtó szerint is a Dunaszerdahely lehet a következő állomása.
Kevés olyan párharc van a magyar futballban, amelynek puszta említése is olyan érzelmeket vált ki a szurkolókból, mint a Fradi – Újpest. Szombaton a 246. bajnoki derbit rendezik meg, amely – habár még csak a bajnokság kétharmadánál járunk – akár a liga végkimenetele szempontjából is meghatározó lehet mindkét csapat számára.
Széki Attila, azaz művésznevén Curtis a hétvégi Ferencváros-Újpest mérkőzésre hangolódva adott interjút, ahol többek között az is kiderült, hogy a rapper mit gondol a Ferencváros téli átigazolásairól.
Februárban jelenik meg Kubatov Gábor könyve, a Nem mondhatom el senkinek... A harmadik öt év titkai című könyve. A Ferencváros elnöke a könyben elmeséli, hogy Arséne Wenger miért nem lett a zöld-fehérek vezetőedzője, de fény derül arra is, miért kellett szakítaniuk Szergej Rebrovval, és hogy hogyan tudták a Fradihoz csábítani Sztanyiszlav Csercseszovot.
Csütörtök este lezárult a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és a Konferencialiga alapszakasza, ezzel párhuzamosan pedig nyilvánosságra került, hogy az UEFA a három sorozatban érdekelt 108 klub között milyen összegű pénzdíjat osztott szét országonként. A magyar mérleg kifejezetten kedvezően alakult, elsősorban a Ferencváros Európa-ligában nyújtott teljesítményének köszönhetően.
A Bajnokok Ligája után az Európa-ligában is kisorsolta az UEFA a rájátszás párharcait, ahol a Ferencváros is ellenfelet kapott! Mutatjuk a párharcokat!
A Ferencváros vezetőedzője, Robbie Keane szerint reálisnak kell lenni a tegnapi, négygólos vereség után, kiemelve, a hibákat ezen a szinten könyörtelenül kihasználják, különösen egy Premier League-ből érkező csapat. A ferencvárosiak kapusa, Gróf Dávid szerint ízelítőt kaptak arról, milyen szintű futball van az angol bajnokságban, ám kiemelte, elégedettek lehetnek a zöld-fehérek az Európa-ligában nyújtott teljesítményükre.
Csütörtök este véget az Európa-liga alapszakasza, ahol a Ferencváros végül a 12. helyen végzett, így a rájátszásban folytatják a zöld-fehérek, és ismerős csapatokkal találkozhat a nyolcaddöntőbe jutásért.
A Ferencváros három nyeretlen mérkőzéssel kezdte a "tavaszi szezont", olvasóink szerint pedig a zöld-fehérek rossz szezonrajtja előbb-utóbb Robbi Keane állásába is kerülhet. Mutatjuk a részleteket!
A Ferencváros a végső győzelemre is esélyes angol Nottingham Forest otthonában zárja az Európa-liga alapszakaszát. Mutatjuk, milyen eredményre van szüksége a Fradinak a legjobb nyolc közé jutáshoz.