Dárdai Pál ÚjpestBlikk

Dárdai Pál: „a Ferencváros nagyon mélyről, az NB II-ből indult"

Dárdai teltházas mérkőzésre számít a Fradi ellen

Dárdai elmondta, számára minden mérkőzés ugyanolyan fontos, ugyanakkor Magyarországon ez különlegesebb alkalomnak számít, hiszen teltházas meccs várható, ami óriási motivációt jelent a játékosoknak. Hozzátette, Németországban ez más helyzet, ott szinte minden találkozó telt házas, ugyanakkor ott is megvannak a klasszikus derbik, például az Union Berlin–Hertha vagy a Schalke–Hertha rangadó. Kiemelte, pontosan tudja, mit jelent ez az összecsapás az újpesti szurkolóknak, és a csapat is ennek megfelelő mentalitással vág bele a mérkőzésbe.

Mi lehet a realitás ezen a meccsen?

A vezetőedző először gratulált a Ferencvárosnak ahhoz az úthoz, amit az elmúlt években nagyon mélyről indulva, az NB II-ből egészen Európáig bejártak. Úgy fogalmazott, mindennek megvan az ára, de most már az Újpestnél is új időszámítás kezdődött a MOL tulajdonba lépésével, ami bővülő lehetőségeket jelent. 

Szerinte úgy kell dolgozniuk, hogy hosszú távon sikeresek legyenek, ugyanakkor jelenleg még nem tartanak azon a szinten, hogy teljes mértékben versenyképesek legyenek a Fradival. Hozzátette azonban, egyetlen mérkőzésen képesek lehetnek megszorongatni a riválist.

Melyik az a pont, ahol el lehet kapni a Ferencvárost?

Dárdai szerint akkor lehet esélyük, ha olyan szervezetten futballoznak, mint a Puskás Akadémia ellen, és melléjük áll az a minimális szerencse is, ami egy győzelemhez szükséges. Ugyanakkor hangsúlyozta, ha a játékosok csak egy közepesebb napot fognak ki, akkor nem lesz lehetőségük meglepetést okozni. Éppen ezért kiemelte a küzdelmet, az egységet és a csapatszellem fontosságát.

A mentalitás a legfontosabb szempont

A szakember úgy fogalmazott, ha az Újpestről van szó, akkor szinte az egész klubnak át kell szellemülnie egy olyan mentális állapotba, amely régen megvolt. Emlékeztetett rá, hogy ez korábban egy győztes klub volt, amely az elmúlt évek során leamortizálódott. 

Elárulta, a munkája kezdete óta több olyan dologgal találkozott, amire nem számított, és szerinte az egész klub mentalitását újra kell építeni. Hangsúlyozta, jelenleg nem kizárólag a derbire készülnek, nem a Ferencváros ellen keresik az ellenszert, hanem hosszú távú építkezésben gondolkodnak. Ugyanakkor hozzátette, szombaton szeretnék tovább fejleszteni a saját játékukat, ott folytatni, ahol a Puskás ellen abbahagyták – azzal a különbséggel, hogy ezúttal gólokat is szeretnének szerezni.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy Curtis mit vár az idei első derbitől.

Forrás: ujpestfc.hu

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0