Arne Slot a Manchester City elleni kínos vereség után is Szoboszlai Dominikkal foglalkozott, a Liverpool vezetőedzője leszögezte, hogy beszélnie kell a magyar középpályással, mert nem érti a mérkőzés utáni nyilatkozatát. Mutatjuk, Szoboszlai melyik kijelentésén akadt fent Anre Slot.
Varga Barnabásék rangadót játszanak az Olimpiakosz ellen, az ETO FC a Nyíregyházát fogadja, a Ferencváros pedig a Debrecen otthonába látogat – igazi futballdömping vár ránk húsvét vasárnap is.
Szoboszlai Dominik a Manchester City ellen elszenvedett katasztrofális 4–0-s vereséget követően heves szóváltásba keveredett a Liverpool szurkolóival. Úgy tűnt, a magyar középpályás elvesztette a hidegvérét, csapattársának, Federico Chiésának kellett elrángatnia a dühös szurkolók elől. Több szurkoló is kifejezte nemtetszését Szoboszlai viselkedésével kapcsolatban, bocsánatkérést követelve a játékostól.
Az Arsenal védőjét, Gabriel Magalhaest sérülés miatt kellett lecserélnie Mikel Artetának a Southampton elleni FA-kupa negyeddöntő során, így könnyen elképzelhető, hogy a brazil védő nem lesz bevethető a szezon kulcsfontosságú mérkőzésein.
Rosszabbodott Mircea Lucescu állapota, ezért a román szövetségi kapitányt vasárnap hajnalban az aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályra szállították – közölte a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház.
A spanyol bajnokság 30. fordulójának rangadóján az FC Barcelona idegenben 2-1-re győzött az Atlético Madrid otthonában, a találkozó után azonban mindenki Gerard Martín visszavont kiállításáról beszélt. A két vezetőedző, Hansi Flick és Diego Simeone, továbbá játékosok és volt játékvezetők is elmondták, ők hogyan látták az esetet.
Az FC Barcelona 2-1-re győzött az Atlético Madrid otthonában a La Liga 30. fordulójának szombat késő esti mérkőzésén. A katalánok sikerükkel növelték előnyüket a Real Madrid előtt a tabellán, az Atléti pedig maradt a negyedik helyen a táblázaton.
Az Újpest 2-2-es döntetlent játszott az MTK ellen a Fizz Liga 28. fordulójának szombat esti mérkőzésén. Hazai részről Matko szerzett vezetést, amit még az első félidőben kiegyenlített az MTK Molnár Ádin révén. A mérkőzés hajrájában Horváth Krisztofer juttatta ismét előnyhöz az Újpestet, amit a 95. percben egyenlített ki Jurek révén az MTK.
Az elmúlt időszakban egyre több pletyka keringett Szoboszlai Dominik jövőjével kapcsolatban, ám kiderült, hamarosan pont kerülhet az ügy végére: a magyar válogatott csapatkapitánya egyre közelebb áll ahhoz, hogy meghosszabbítsa szerződését a Liverpoollal.
Komikus jelenet játszódott le a Manchester City - Liverpool FA-kupa negyeddöntőjében, ahol Rayan Cherki már a kispadon felvette Hugo Ekitikével elcserélt mezét, amivel aztán saját szurkolóit is sikerült felbőszíteni.
Komoly felháborodást váltott ki Szoboszlai Dominik viselkedése a Manchester City elleni súlyos vereség után: a Liverpool szurkolói szó szerint nekiestek a magyar játékosnak, amiért konfliktusba került a leghűségesebb ultrákkal, de többen élesen bírálták teljesítménye és a hozzállása miatt is. Mutatjuk, mit tett Szoboszlai Dominik, amivel kiverte a biztosítékot a liverpooli szurkolóknál.
A Real Madrid 2-1-es vereséget szenvedett a Mallorca otthonában a La Liga 30. fordulójában. Vereségével a madridiak nem tudtak feljebb zárkózni a Barcelonára, a hazaiak viszont előztek, és már nem állnak kiesőhelyen a spanyol bajnokságban.
Egyre nagyobb nyomás helyezedik Arne Slotra a Liverpoolnál, miután a Vörösök négygólos vereséget szenvedtek a Manchester City otthonában az FA-kupa negyeddöntőjében. Ráadásul úgy tűnik, a szurkolóknál ez a mérkőzés volt az utolsó csepp a pohárban.
Nem rejtette véka alá csalódottságát Arne Slot a Manchester City-től elszenvedett 4-0-ás vereség után, amivel a Vörösök kiestek az FA-kupa negyeddöntőjében. A holland szakvezető visszatérő problémákról beszélt a meccs utáni interjújában, és elmondta, ha ennyit hibáznak a Paris Saint-Germain elleni BL-párharcban, semmi esélye nem lesz csapatának továbbjutni.
Újabb nagy pofonba szaladt bele a Liverpool, miután 4-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az FA-kupa negyeddöntőjében. A meccs után Szoboszlai Dominik először megtapsolta a még a stadionban maradt Liverpool-szurkolókat, ám egy ponton mutogatni kezdett feléjük, és csapattársának, Federico Chiesának kellett megnyugtatnia a magyar válogatott csapatkapitányát.
Pep Guardiola elmondta, nem akadályozná középpályájása, Rodri átigazolását a Real Madridhoz, amennyiben a spanyol klasszis a távozás mellett dönt. A Manchester City edzője említette a spanyol óriás vonzerejét, miután az aranylabdás játékos a közelmúltban utalt egy lehetétséges hazatérésre.
Szoboszlai Dominik keményen értékelte a látottakat a Manchester City elleni 4-0-s vereség után, a Liverpool nyolcasa elmondta, hogy magukba kell nézni, és valahogy összekapniuk magukat, hogy valahogy megfordítsák ezt a katasztrofális szezont. Mutatjuk, Szoboszlai szerint hol ment a mérkőzés.
Enzo Fernández ügynöke, Javier Pastore szerint játékosának két meccses eltiltása "teljességel igazságtalan", és a Chelsea futballistájának mondatai a válogatott szünet alatt nem voltak tiszteletlenek a klubbal szemben.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is kezdett az Etihad Stadiumban, ahol a Liverpool a Manchester Cityvel mérkőzött meg azért, hogy bejusson az FA-kupa elődöntőjébe.
A Liverpool 4-0-s Manchester City vezetésnél kapott egy utolsó esélyt, azonban Mohamed Szalah a Manchester City kapusába, James Traffordba rúgta a tizenegyest, ezzel valószínűleg elpuskázva a Liverpool utolsó kapaszkodási lehetőségét. Mutatjuk a kihagyott tizenegyest.
A Manchester City egy félidőnyi játék után 2-0-ra vezet a Liverpool ellen az FA-kupa negyeddöntőjében, Erling Haaland duplája nehéz helyzetbe hozta a Liverpoolt, Szoboszlai Dominikéknak egy félidejük van rá, hogy visszajöjjenek a mérkőzésbe. Mutatjuk a részleteket.
Elsőre úgy tűnt, hogy Kerkez Milos buktatta Rayan Cherkit a tizenhatoson belül, visszanézve azonban már nem olyan biztos, hogy tizenegyest kellett volna ítélnie Michael Oliver játékvezetőnek. Mindenesetre Pep Guardiola nem értett egyet az ítélettel, a Manchester City vezetőedzője a fejét fogta. Mutatjuk, mi történt a Manchester City-Liverpool FA-kupa-negyedöndő első félidejében.
Dibusz Dénes nyilatkozatában elmondta, nem volt váratlan számára, hogy nem kapott meghívót a magyar válogatott márciusi felkészülési mérkőzéseire, sőt, a júniusi kerettagságra se számít feltétlenül.
A Sepsiszentgyörgy egy 82. percben szerzett góllal hozta el a három pontot a listavezető Vajdahunyadi Corvinul otthonából a román másodosztály rájátszásának második fordulójában.
Szombat kora délután a Liverpool a Manchester City otthonába látogat az FA-kupa negyeddöntőjében. Természetesen Kerkez Milos Szoboszlai Dominik ott van a Liverpool kezdőcsapatában. De vajon Szoboszlai visszavághat-e barátjának, Erling Haalandnak? Mutatjuk a kezdőket!
A holland szakvezető reagált egy újabb újságírói kérdésre, ami a távozását firtatta. Úgy tűnik, Arne Slot a következő idényt is a Liverpool kispadján kezdi meg.
A Newcastle United hivatalos oldalán jelentette be, hogy Kieran Trippier a nyáron, szerződése lejártával távozik a klubtól. A jobbhátvéd 2022 januárjában érkezett a Atlético Madrid csapatától, és ő volt az első igazolás azt követően, hogy a klubot egy szaúdi vezetésű konzorcium felvásárolta. Mutatjuk a részleteket.
Egy holland szakértő szerint Stefan de Vrij egy barátságos mérkőzésen mutatott teljesítménye miatt maradhat otthon ahelyett, hogy Hollandiával elutazna a 2026-os világbajnokságra.
Annak ellenére, hogy a Chelsea kisebb gödörbe került az elmúlt hetekben, a francia vezetőedző két jó hírrel is szolgált a szurkolóknak: Enzo Fernández és Marc Cucurella nyitott a hosszabbításra.