A Real Madrid négypontos hátrányban várta a fordulót az éllovas Barcelona mögött, és szeretett volna nyomást helyezni az Atlético Madrid otthonában pályára lépő katalánokra. Erre jó esélyt kínált az a Mallorca, amely a kiesést jelentő 18. helyről várta a válogatott szünet utáni folytatást, és ellépett volna egy győzelemmel a veszélyzónából.
Az első félidőben a Real Madrid uralta a játékot, Mbappé kétszer is megszerezhette volna a vezetést a játékrész felénél, ám a hazaiak kapusa, Leo Roman mindkétszer nagy bravúrral védett. Fél óra után Arda Güler kísérletét is fogta a kapus, amire ráfázott a Real: a 42. percben Maffeo beadására érkezett teljesen üresen Morlanes, aki higgadtan gurított 11 méterről a bal alsóba, 1-0.
A fordulás után nem játszott jól a Real Madrid, lövése is elvétve akadt az együttesnek, a meccs vége azonban igazi drámát hozott: a 88. percben Alexander-Arnold szöglete után Militao fejelt szép gólt, 1-1. Azonban itt még nem volt vége, a 91. percben a hazaiak koszovói csatára, Vedat Muriqi lőtt nagy gólt Lunin kapujába, 2-1.
A Real Madrid ezzel a vereséggel nem tudta csökkenteni hátrányát a Barcelonával szemben, és a katalánok egy esetleges győzelemmel hét ponttal húzhatnak el a Királyiaktól, a Mallorca pedig győzelmével kikecmergett a kiesőzónából.
La Liga, 30. forduló
Mallorca 2-1 Real Madrid
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |





