A Manchester United brazil középpályásának, Casemironak idén nyáron jár le a szerződése a Vörös Ördögöknél, és úgy tűnik, a klub nem kívánja azt meghosszabbítani, ám egy záradék teljesítésével automatikusan hosszabbodik egy évvel a játékos kontraktusa.
Bruno Fernandes jövője bizonytalan a Manchester Unitednél: bár továbbra is elkötelezett a klub iránt, a vezetőedző személyét övező bizonytalanság, valamint a korábbi eladási szándék miatt a csak a 2026-os világbajnokság után dönthet a folytatásról.
A Manchester United nyáron szerződtetné a Nottingham Forest védőjét, Murillót, aki hajlandó elhagyni a klubot – a Vörös Ördögök Harry Maguire utódját keresik.
A Manchester United kedden jelentette be, hogy az idény végéig Michael Carrick irányítja majd az együttest, ám a klub korábbi középpályása nem számíthat új játékosokra. Bár az anyagi források meglennének az erősítésekhez, az egyesület nyárra halasztotta a keret átalakítását és az esetleges nagybevásárlást.
A BBC értesülései szerint megszületett a megállapodás: Michael Carrick visszatér a Manchester United kispadjára. Az angol szakember nem egyedül érkezik, egy igazi nagyágyút hoz magával segítőnek, és azonnal szakít Ruben Amorim örökségével.
A Manchester United vezetősége visszanyúl a gyökerekhez: Michael Carrick érkezése nem csupán egy kinevezés, hanem a beismerése annak, hogy az Old Traffordon jelenleg a túlélés fontosabb a modern taktikai forradalomnál.
A Manchester United öltözőjében egyre többen tartanak attól, hogy a csapatkapitány, Bruno Fernandes besokallt az Old Traffordon uralkodó állandó káosztól, és a nyári világbajnokság után új kihívást keres magának. A 31 éves portugál középpályás korábban elismerte, hogy csalódott, amikor a klub tavaly nyáron hajlandó lett volna túladni rajta.
Az ideiglenesen kinevezett Darren Fletcher irányítja a Vörös Ördögöket a vasárnapi, Brighton elleni FA-Kupa meccsen, ám ő nincs benne abban a szűkített listában, akik közül kikerül a Manchester United új vezetőedzője a szezon végéig.
José Mourinho szerint kizárólag Ruben Amorim értheti meg igazán, miért kellett távoznia a Manchester United kispadjáról. A „Special One” saját emlékeit is felidézte az Old Traffordról, miközben honfitársa sorsáról beszélt.
Angol sajtóhírek szerint vége Marcus Rashford karrierjének a Manchester Unitednél, hiába menesztették a portugál Ruben Amorimot. Rajta kívül több, jelenleg kölcsönben lévő játékossal sem számolnak a Vörös Ördögöknél, így nem csak a Barcelona szélsője az egyetlen, aki partvonalon kívülre kerülhet Manchester vörös felén.
Mindössze 14 hónapot élt meg Ruben Amorim a Manchester United kispadján, az általa irányított 63 mérkőzésen 25 győzelmet, 15 döntetlent és 23 vereséget értek el a Vörös Ördögök, az utolsó csepp pedig a múlt hétvégi, Leeds United elleni 1-1 után jött el. Most kiderült, mik voltak a pontos okok a portugál szakember menesztése mögött.
A manchesteri dráma nem ér véget 2026-ban sem: Ruben Amorim távozása után megkezdődött a találgatás, hogy ki lehet az a "Menedzser", aki végre rendet tesz az Old Traffordon.
Ruben Amorim, a Manchester United portugál szakvezetője a Leeds United elleni 1-1-es döntetlent követően váratlanul kemény hangvételű nyilatkozatot adott. A tréner egyértelművé tette, ő menedzseri pozícióban képzeli el magát, nem pusztán egy edző.
A Manchester United meglepetésre csak egy 1-1-s döntetlent játszott a sereghajtó Wolverhampton ellen az Old Traffordon. A találkozó után a Vörös Ördögök vezetőedzője, Ruben Amorim csalódottan értékelt.