Burnley v Manchester United - Premier LeagueGetty Images Sport

Távozhat a Manchester United egyik legfontosabb játékosa

A The Athletic szerint bizonyos feltételek mellett meghosszabbodik Casemiro szerződése a Manchest Unitednél, és 2027-ig a csapat tagja maradhat, amennyiben 35 mérkőzésen kezdőként lép pályára minden sorozatot figyelmbe véve.

A United idén mindössze 40 mérkőzést játszik a szezonban, miután a Ligakupa és az FA Kupa első fordulójában is kiesett a csapat, előbbiben a negyedosztályú Grimsby Town, utóbbiban az élvonalbeli Brighton állította meg Casemiroékat a továbbjutásban, ráadásul európai kupaszereplés sincs a manchesteriek programjában a tavalyi botrányos szezon következményeként.

A brazil középpályás idén 18 meccsen volt a kezdőcsapat tagja, a Vörös Ördögöknek pedig már csak 17 mérkőzés van hátra a szezonból, így minden egyes hátralévő meccsen kezdeni kell Casemironak, hogy az automatikus szerződéshosszabbítása érvénybe lépjen. Ez pedig egyelőre bizonytalan, hiszen ugyan Ruben Amorimnál alapembernek számított a brazil Manuel Ugarte és Kobbie Mainoo kárára, az új edző, Michael Carrick egyáltalán nem biztos, hogy kirobbanthatlan játékosnak képzeli el a Real Madridtól érkezett játékost.

2022 augusztusában 60 millió fontot fizetett a United a blancóknak, ám az új tulajdonos, Sir Jim Ratcliffe erősen kritizálta az üzletet 2023 decemberi hatalomátvételekor, így erősen kérdéses, amennyiben nem jön össze Casemironak az automatikus hosszabbítás, úgy a Manchester United szeretne-e egy 33 éves, jelenleg 300 ezer fontot kereső játékossal tárgyalni a jövőjéről.

A lap mindenesetre kiemeli, az új edző, Michael Carrick kinevezése segíthet a brazilnak elérni a pályára lépések számát, hiszen eggyel több középpályással fog játszani a csapat az angol szakvezető alatt, mint azt tette Amorim alatt.

Ehhez egy lépést szombat kora délután tehet Casemiro, amikor MIchael Carrick első meccsén a városi rivális Manchester Cityvel fognak játszani a Premier League 22. fordulójának niytómeccsén.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0