A Fulham-Liverpool mérkőzést eredetileg vasárnap 16 órától rendezték volna meg a Craven Cottage-on, azonban orvosi vészhelyzet miatt negyedórával később kezdődött a találkozó.
Az angol Premier League 20. fordulójában az éllovas Arsenal közepes játékkal 3-2 arányban nyert a Bournemouth vendégeként, és 6 pontra növelte előnyét a tabellán.
Az Arsenal menedzsere, Mikel Arteta arra kérte Viktor Gyökerest és csapatát, hogy ne foglalkozzanak a külső elvárásokkal, miközben hangsúlyozta: a svéd csatár előbb-utóbb ontani fogja a gólokat Londonban.
A Liverpool 0-0-s döntetlent jászott a Leeds United ellen a Premier League 19. fordulójában csütörtök este. Szoboszlai Dominik kezdett, Kerkez Milos a 66. percben lépett pályára csereként.
Angliában az újév első napján sincs pihenő, négy mérkőzést is rendeznek szerdán a Premier League-ben, többek között Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool is pályára lép a Leeds United ellen a 20. fordulóban 18:30-tól.
A Manchester United meglepetésre csak egy 1-1-s döntetlent játszott a sereghajtó Wolverhampton ellen az Old Traffordon. A találkozó után a Vörös Ördögök vezetőedzője, Ruben Amorim csalódottan értékelt.
Bár a nemzetközi sportsajtó kész tényként kezelte Fabio Paratici, a Tottenham sportigazgatójának hazatérését a Fiorentinához, a Spurs vasárnapi bajnokiján látottak egészen más forgatókönyvről árulkodnak.
Diogo Jota két korábbi klubja, a Liverpool és a Wolverhampton először találkozott egymással a portugál csatár halála óta. Az Anfielden rendezett mérkőzés előtt a Liverpool méltóképp emlékezett meg a tragikusan fiatalon elhunyt játékosa előtt.
Az Aston Villa 2-1-s győzelmet aratott a Chelsea ellen a Premier League 18. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Stamford Bridge-en. Hihetetlen, de a birminghamiek sorozatban tizenegyedik tétmérkőzésüket húzták be. A mérkőzés hőse Ollie Watkins volt.
A Liverpool 2-1-s győzelmet aratott a sereghajtó Wolverhampton ellen a Premier League 18. fordulójában szombaton az Anfielden. Szoboszlai Dominik eltiltás miatt nem léphetett pályára a találkozón, Kerkez Milos azonban a kezdőcsapatban kapott helyet.
A Liverpool a Wolverhamptont fogadja a Premier League 18. fordulójában szombat délután 4 órától. Szoboszlai Dominik eltiltása miatt nem került be a vörösök keretébe, viszont Kerkez Milos ott van a kezdőcsapatban.
Míg Európa legtöbb bajnoksága téli szünetre vonult, addig az angol Premier League-ben és a Serie A-ban is fordulót rendeznek a hétvégén. Mutatjuk, milyen mérkőzésre várnak ránk szombaton.