Arsenal v Manchester City - Premier LeagueGetty Images Sport

Arteta Gyökeresről: „Be fog nála kattanni a gólgyártás”

Ma este 18:30-kor az Arsenal a Bournemouth otthonába látogat, és egy esetleges győzelemmel ideiglenesen hétpontosra növelhetné előnyét a Manchester Cityvel szemben a bajnoki versenyfutásban. Míg Pep Guardiola együttese legutóbb pontokat veszített a Sunderland ellen, az Ágyúsok magabiztos, 4-1-es diadalt arattak az Aston Villa felett, megmutatva bajnoki ambícióikat.

A figyelem középpontjában azonban továbbra is a nyári sztárigazolás, Viktor Gyökeres áll. A svéd támadó, aki 63,5 millió fontért érkezett a Sportingtól – ahol 102 meccsen 97 gólt termelt –, eddig nehezebben alkalmazkodik az Emirates légköréhez: 22 mérkőzésen mindössze 5 alkalommal talált a hálóba.

„A zaj jó jel”

Mikel Arteta a Sky Sportsnak adott interjújában védelmébe vette csatárát, és hangsúlyozta, hogy a rá irányuló figyelem a nagyklubokkal járó természetes velejáró.

"A zaj jó, mert azt jelenti, hogy ott vagy, ahol lenni akarsz" – mondta Arteta. "Ha trófeákért küzdesz, az vitákat és érzelmeket generál. Ebből tanulni kell. Viktor mellett a következő öt évben is ott lesz ez a zaj. Ha te vagy az Arsenal kilencese, ilyen elvárásokkal kell együtt élned. Látom rajta az edzéseken, mennyire akarja a sikert. Csak egy dolog hiányzik most: a több gól. De minden mást jól csinál, és be fog nála kattanni a gólgyártás."

Visszatérő riválisok, „mágikus” kötelék

Gyökeres eddig azért is volt hatalmas nyomás alatt, mert Gabriel Jesus és Kai Havertz sérülései miatt nem volt alternatívája Artetának. Most azonban változik a helyzet: Jesus a Villa ellen már góllal tért vissza, és Havertz is újra bevethető. A menedzser szerint ez nem hátráltatja, hanem segíti a svéd csatárt.

"Láttam a meccs után, ahogy Jesus, Kai és Viktor együtt ünnepelt. Ez mágikus volt. Látom, mennyire törődnek egymással, és ez menedzserként nagy öröm" – tette hozzá a spanyol szakember.

Vigyázat, Bournemouth!

A szombat esti összecsapás nem ígérkezik könnyűnek, hiszen a Bournemouth tavaly oda-vissza legyőzte az Arsenalt. Ráadásul a hazaiaknál várhatóan pályára lép az a Antoine Semenyo is, akit éppen a nagy rivális Manchester Cityvel boronáltak össze egy 65 millió fontos transzfer keretében. Andoni Iraola, a Cherries mestere megerősítette: Semenyo ott lesz a keretben, így akár közvetve is segítheti leendő csapatát, ha pontokat rabol az Arsenaltól.

Forrás: SkySport

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0