Nottingham Forest v Manchester City - Premier LeagueGetty Images Sport

A hajrában szerzett góllal nyert a Manchester City Nottinghamben

A Manchester City 2–1-re győzött a Nottingham Forest vendégeként az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 18. fordulójának szombat délutáni meccsén.

Pep Guardiola csapata azzal a céllal lépett pályára idegeben, hogy egy győzelemmel nyomás alá helyezze a Brighton ellen játszó Arsenalt. Ennek ellenére az első félidő meglehetősen eseménytelenül telt, a City mezőnyfölénye nem mutatkozott meg a kapu előtt. Ez egészen a 48. percig volt igaz, amikor Cherki játszotta meg Reijnderst a védelem mögött, a holland pedig higgadtan a kapuba gurította a labdát. Nem tartott sokáig azonban az öröm, mert bár az 51. percben a francia közel állt a második gólhoz, az 54-ben Hutchinson egyenlített.

A 66. percben a Nottingham, a 73. percben Foden puskázta el a lehetőséget a vezetéshez, a hajrához érve viszont megint Cherki villant, Foden szögletét Gvardiol fejelte le, a francia pedig kapásból a kapuba lőtt. A legvégén még Savinhónak is volt egy jó kísérlete, de a Forrest nem tudta veszélyeztetni a City sikerét, amely ezzel ideiglenesen az élre állt.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

Default
Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0