Ibrahima Konaté szerződése a szezon végén lejár a Liverpoolnál, a tárgyalások egyelőre holtpontra jutottak, és bár a Real Madrid korábban kiszállt a versenyből a magas fizetési igények miatt, az ESPN szerint a királyi gárda újra figyeli a francia védő helyzetét, aki ingyen érkezhetne a Bernabéuba.
Kylian Mbappé jogi úton követeli a PSG-től a korábbi szerződéséből fennmaradó közel hatmillió eurót, miközben a klub szerint már csak a kifizetés technikai részleteiről zajlanak egyeztetések.
Rodrygo izomfáradtság miatt kihagyhatja a Valencia elleni meccset, ami Vinícius eltiltásával és Bellingham sérülésével együtt súlyos támadóhiányt okozhat a Real Madridnál - miközben a brazil támadó továbbra sem találja korábbi formáját.
A Real Madrid 2-1-re legyőzte a Rayo Vallecano-t a spanyol bajnokság 22. fordulójában, ám minden bizonnyal vezéráldozattal járt a diadal, ugyanis a csapat egyik legjobbja, Jude Bellingham súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, és sírva hagyta el a pályát.
A Chelsea akár 150 millió eurót is hajlandó lenne kifizetni Jude Bellinghamért, hogy a Real Madrid középpályását visszahozza Angliába, és Caicedóval, valamint Enzo Fernándezzel egy világszintű középpályát építsen.
A Bajnokok Ligája nyolcadik, utolsó fordulója rengeteg drámai meccset, továbbjutást, kiesést hozott. Cikkünkben összegyűjtöttük a BL forduló gólösszefoglalóit, hogy olvasóink egyetlen gólról se maradjanak le.
A lefújás utáni percekben a Real Madrid öltözőjéből a kőkemény önkritika hangjait lehetett hallani. Arbeloa vállalja a felelősséget a taktikai hibákért, Mbappé pedig egyenesen a csapat mentalitását kérdőjelezte meg.
A Benfica meglepetésre 4-2-s győzelmet aratott a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligája alapszakaszának nyolcadik, utolsó fordulójában szerda este, így a Real Madrid a nyolcaddöntő helyett csak a rájátszásban folytatja februárban. A lisszaboni találkozó hőse Andreas Schjelderup volt.
Több mint négy hónnappal az első foduló mérkőzésit követően az utolsó körhöz érkezett a Bajnokok Ligája alapszakasza. A tét hatalmas, és ha velünk tart, egyetlen mérkőzésről, egyetlen kulcspillanatról sem marad le.
Bár a Real Madrid megtáltosodását sokan az edzőváltásnak tulajdonítják, a fordulat valójában az elnöki irodában kezdődött. Florentino Pérez Xabi Alonso menesztése után atyai szigorral tette helyre a Real Madrid sztárjait.
Sajtóhírek szerint a Manchester City aktívan rajta tartja a szemét Alexander-Arnold bizonytalan helyzetén a Real Madridnál, és a nyáron megpróbálná visszahozni Angliába a volt liverpooli jobbhátvédet.
A Real Madrid 2-0-s győzelmet aratott a Villarreal otthonában a spanyol bajnokság 21. fordulójában, és átvette a vezetést a táblázaton a vasárnap játszó Barcelonától.
Meglepő fordulat körvonalazódik Trent Alexander-Arnold jövőjében: alig egy évvel madridi szerződése aláírása után a Real Madrid már az angol válogatott hátvéd eladását fontolgatja, miközben több európai topklub és egy Premier League-csapat is élénken figyeli a helyzetét.
A Real Madrid 2-0-s győzelmet aratott a Levante otthonában a spanyol bajnokság (La Liga) 20. fordulójában szombat délután. A Santiago Bernabéu-ban rendezett találkozó hőse a sérülésből visszatérő Kylian Mbappé volt.