Magyarország

Magyarország Hírek

Szűcs Tamás

Szűcs Tamás: „Minden álom elérhető, ha kitartó az ember”

Hajdúszoboszlón kezdődött a története, most már a válogatott kapujában áll – és közben sem felejtette el, honnan indult. Március 19-én este hazatért szülővárosába Szűcs Tamás, a DVSC középpályása, akit nemrég a magyar labdarúgó-válogatottba is meghívtak. A Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtárban telt ház fogadta: a felnőttek mellett a HSE utánpótlásában nevelkedő fiatalok is izgatottan várták, hogy első kézből hallják a sikerekhez vezető utat. Tamás nyíltan mesélt a karrierjéről, és készséggel válaszolt a kérdésekre.

FBL-WC-2026-EUR-QUALIFIERS-HUN-IRL

Rossi: „Most az a célunk, hogy büszkévé tegyük a magyarokat”

Marco Rossi kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott márciusi keretét, amely nemcsak neveiben, hanem üzenetében is új ciklus kezdetét jelzi. A szövetségi kapitány három újoncnak szavazott bizalmat, miközben több visszatérő játékos is helyet kapott a keretben, amely a közelgő felkészülési mérkőzések mellett már az őszi Nemzetek Ligájára épül.

Szöllősi György

Szöllősi György és Kele János vitáztak a magyar sport helyzetéről

A Hír TV Lelátó című műsorában Kele János (24.hu) és Szabó Gábor (Eurosport), valamint Szöllősi György(Nemzeti Sport) és Szabó László (MPB) vitázott a magyar sport, különösen a labdarúgás és az olimpiai sport helyzetéről. A magyar válogatott és a Ferencváros nemzetközi eredményeit mindkét oldal elismerte, azonban akadtak olyan témák is, amelyek komoly vitát generáltak a stúdióban. Mutatjuk a vita részleteit!

Magyar válogatott Szoboszlai Varga

Kiderült, mi történt a magyar válogatott öltözőjében az írek elleni vb-búcsú után!

A november közepén rendezett vb-selejtezőn hiába állt a magyar válogatott 95 percig továbbjutásra, végül Troy Parrott drámai góljával Írország 3-2-re nyert, és így az ír nemzeti csapat játszhat márciusban vb-pótselejtezőt, Szoboszlai Dominikék pedig búcsúztak a sorozattól. De nemcsak a vb-álmok, de a magyar játékosok is összetörtek a hármas sípszó után, hiszen a legtöbben könnyek között, teljesen letörten feküdtek a gyepen. Most kiderült, mi történt, miután a játékosok elhagyták a pályát, és bementek az öltözőbe. Gruber Zsombor, a magyar válogatott támadója árult el részleteket az öltözőben történtekről.

Szalai Ádám

Szalai Ádám tiszta vizet öntött a pohárba: nem a Ferencváros ellen hozták a szabályokat

Szalai Ádám szerdán interjút adott a Nemzeti Sportnak, ahol elárulta, hogy sikerült jó irányba elindulnia a magyar labdarúgásnak. A Sportintézet igazgatóhelyettese azonban úgy érezte, hogy az interjút sok helyen félreértelmezték, vagy pedig megpróbálták kiforgatni, ezért hivatalos Facebook-oldalán szögezte le, hogy a szabályok nem a Ferencváros ellen készültek, és minden klub szuverén joga eldönteni, hogy betartja-e a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Sportintézet ajánlásait.

Csányi Sándor Marco Rossi

Mi lesz ebből? Csányi Sándor elmondta a véleményét Marco Rossiról és a Ferencvárosról is!

Csányi Sándor exkluzív interjút adott egy olasz lapnak, ahol többek között elmondta, hogy meg van elégedve Marco Rossi munkájával, a cél pedig továbbra is adott, ki kell jutni a világbajnokságra. Az MLSZ elnöke a beszélgetés során kiemelte, hogy az NB I regnálása alatt 12 helyett lépett előre a UEFA-koefficiens rangsorában, köszönhetően a Ferencváros remek teljesítményének. Csányi Sándor ezenkívül a magyarszabályt is méltatta, valamint azt is kiemelte, hogy több világszinten elismert focistánk van, amire lehet és kell is építeni.

Franko Kovacevic Ferencváros MTK

A Ferencváros támadója kikosarazta Marco Rossit, nem lesz magyar válogatott!

Az elmúlt hetekben felmerült, hogy a Ferencváros támadója, Franko Kovacevic magyar állampolgár lehet, hogy segítsen csapatának betartani a magyarszabályt. Az ügyben Marco Rossi is megszólalt, aki elmondta, hogy nem zárkózik el attól, hogy beválogassa Kovacevicet a magyar válogatottba, ha megszerzi az állampolgárságot. A horvát támadó hosszú idő után megtörte a csendet, és gyorsan lehűtötte a kedelyeket: nem lesz magyar válogatott. Mutatjuk, mi áll a 26 éves csatár döntésének hátterében.