Áll a bál Madridban: az RMC Sport újságírója, Daniel Riolo szerint Kylian Mbappé heteken át szenvedett a Real Madridnál, miközben a hibás diagnózis miatt a sérült térdét nem vizsgálták, és így tovább játszott fájdalommal. Az elképesztő hiba komoly kockázatot jelentett, hiszen a játékos könnyen súlyosan megsérülhetett volna.
A Real Madrid csatára cáfolta a sérülésével kapcsolatos híreszteléseket, és megvédte azt a döntését, hogy egy orvosi specialistát keresett föl Párizsban.
A Real Madrid két kulcsjátékosa, Jude Bellingham és Kylian Mbappé is száz százalékos állapotban várja a vasárnapi, Atlético Madrid elleni derbit. Bellingham hét hét után térhet vissza a középpályára, míg Mbappé egy hónapos térdsérülésből gyógyult fel – Álvaro Arbeloa szerint ez hatalmas előnyt jelent a madridiaknak a spanyol fővárosi rangadón.
Nem léphet pályára a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen a Kylian Mbappé. A francia támadó a legutóbbi bajnoki találkozón szenvedett sérülést, és bár a klubnál bíztak abban, hogy időben felépül, a legfrissebb információk szerint nem tudja vállalni a játékot az első mérkőzésen.
Fabrizio Romano információi szerint mégsem kell megműteni Kylian Mbappé térdét, így a francia támadó nem dőlt ki hosszabb időre, csak egy rövidebb rehabilitáció vár rá. Mutatjuk, mikor térhet vissza Mbappé!
A Real Madrid háza táján nem felhőtlen az öröm a Bajnokok Ligája rájátszásának visszavágója előtt. Bár a csapat gőzerővel készül a Benfica elleni sorsdöntő összecsapásra, a legfrissebb hírek szerint a gárda első számú sztárja, Kylian Mbappé megsérülhetett.
Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil szupersztárja elképesztő kulisszatitkokat osztott meg: elárulta, hogyan „dolgozott alá” a klub vezetésének Kylian Mbappé és Jude Bellingham megszerzésekor. A támadó ráadásul egy magyar nevet is bedobott, ami további pletykákat szülhet Szoboszlai Dominik madridi jövőjéről.
Vinícius, Bellingham és Rodrygo nélkül alaposan megszenvedett a Valencia otthonában a Real Madrid, ám végül Carreras és Mbappé góljával begyűjtötte a három pontot, és továbbra is tapad a Barcelonára.
Kylian Mbappé jogi úton követeli a PSG-től a korábbi szerződéséből fennmaradó közel hatmillió eurót, miközben a klub szerint már csak a kifizetés technikai részleteiről zajlanak egyeztetések.
A francia támadó előbb meg szeretné várni, hogy teljesen felépüljön a sérüléséből, így minden bizonnyal nem lép pályára a Real Madrid Levante elleni vasárnapi La Liga-mérkőzésén.
A francia munkaügyi bíróság keddi döntése alapján a Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain-nek 60,9 millió eurót kell fizetnie korábbi labdarúgójának, Kylian Mbappénak. Tavaly a francia labdarúgóliga kötelezte fizetésre a PSG-t, most pedig a bíróság határozott úgy, hogy a klub nem mentesül egykori játékosa kifizetése alól.