Az európai kupaszereplés volt a tétje az Atalanta–Juventus mérkőzésnek a Serie A 32. fordulójában. A bergamóiak a Konferencia Liga- és az Európa-liga-selejtezőért, míg a torinóiak a Bajnokok Ligája-helyekért harcolnak.
Újra itt az NXGN! A GOAL bemutatja a világ 50 legtehetségesebb 2007. január 1. után született futballistáját, akiknek neveit mindenképpen érdemes lesz észben tartani. Mutatjuk a GOAL exkluzív válogatását.
Mozgalmas napokat él a Bayern München: miközben a bajorok a UEFA Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján az Atalanta ellen lépnek pályára, a klubvezetés már a jövőt építi. Ennek egyik első jele, hogy a német rekordbajnok aktiválta visszavásárlási opcióját, és 2,5 millió euróért visszahozta Noel Asekót a Hannover 96 együttesétől.
A Bayern München szerda este az Atalantát fogadja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. Sokáig úgy tűnt, hogy a rengeteg sérült miatt a 16 éves Leonard Prescottnak kell majd a kapuban kezdenie az olasz csapat ellen, azonban Vincent Kompany elmondása szerint Jonas Urbig felépült sérüléséből, és akár pályára is léphet a szerda esti BL-mérkőzésen. Ha Urbig mégis bevethető lesz, akkor a Bayern Münchennek nem kell kijátszania a német törvényeket, hogy pályára küldhesse Prescottot. Hogy miért lett volna erre szüksége a bajoroknak? Mutatjuk!
Faragó Richárd kommentálta a Sport TV-n az Atalanta–Borussia Dortmund Bajnokok Ligája-rájátszás visszavágóját szerda este. Az ország egyik legjobb sportkommentátorának azonban összeakadt a nyelve a Dortmund egyik támadásánál a találkozó első félidejében, és egy csúnya szó is kiszaladt a száján. Mutatjuk a részleteket.
A Napoli óriási dráma és húsz (!) büntetőt hozó tizenegyes-párbaj után jutott be az Olasz Kupa negyeddöntőjébe a Cagliari ellen, míg az Inter és az Atalanta kiütéssel lépett tovább.