Liverpool v Brighton & Hove Albion - Premier LeagueGetty Images Sport

Eltiltása mentheti meg Szoboszlai Dominik karrierjét?

Szoboszlai Dominik bal bokája még két hete, a Brighton elleni bajnoki hajrájában sérült meg, a 83. percben le is kellett cserélni a magyar játékost. A 25 éves középpályást a Tottenham Hotspur elleni rangadóra összedrórozták, végig is játszotta a 2-1-s liverpooli győzelemmel zárult derbit, amin azonban megkapta az ötödik sárga lápját az öszi szezon során, amiért automatikusan egy meccses eltiltás jár, így magyar játékos nem léphet pályára szombat délután a Wolverhampton elleni bajnokin. 

Videó: ez a szerencsétlen mozdulat vezetett Szoboszlai sérüléséhez – a földet ütötte fájdalmában

Szoboszlai csapágyasra van hajtva 

Szoboszlai Dominik számára jól jöhet egy kis pihenés, hiszen Arne Slot az idény során már csapágyasra járatta a magyar játékost, aki két Ligakupa-mérkőzést leszámítva a vörösök minden bajnokiját és Bajnokok Ligája mérkőzését végigjátszotta és az angol Szuperkupa-döntőben is a kezdőcsapat tagja volt. Ráadásul Szoboszlai a magyar válogatottban is alapember – sőt mi több, csapatkapitány –, így Marco Rossi is minden vb-selejtező mérkőzést végigjátszatott vele. Mindez azt jelenti, hogy a 25 éves játékos december végére 30 mérkőzést játszott le (összesen 2603 játékpercet) – vannak olyan topjátékosok, akik egy idény során sem játszanak le ennyi találkozót. 

Szoboszlai a Brighton elleni lecserélését leszámítva mind a 29 találkozót végig a pályán töltötte, így talán nem is volt meglepő, hogy egy ártalmatlan szituácóba kiment a bokája a Brihgton elleni bajnokin. Ilyen terhelés és intenzitás mellett egy-egy ártalmatlan szituáció is végzetes lehet.

Nagy a baj? Szoboszlai Dominik vörös zónában van!

Szoboszlai egészsége forog veszélyben

A Liverpool legközelebb újév napján lép pályára, a Leeds United-et fogadja hazai pályán a bajnokságban, mindez azt is jelenti, hogy a magyar játékos az edzéseket leszámítva 12 napig pihenhet, feltöltődhet, és újult erővel vághat neki a januári meccsdömpingnek, ugyanis a vörösökre januárban 9 (!) tétmérkőzés vár. 

Félő, ha Szoboszlai Dominik nem pihenhette volna ki az őszi szezon fáradalmait, illetve bokasérülését, akkor a januári "darálásban" egy súlyosabb sérülést is összeszedhetett volna. Talán sokan emlékeznek még rá, hogy milyen állapotban volt magyar légiós, miután a 2023/24-es idényt végigjátszotta az extrém intenzitásáról és a gegenpressingjéről híres Jürgen Klopp kezei alatt. A magyar játékos már az idény során is többször szenvedett a combhajlítójával, combhajlító izom sérülése miatt majdnem két hónapot ki is kellett hagynia. Sérülése pedig a legrosszabbkor, az Európa-bajnokságot megelőző Izrael elleni felkészülési mérkőzésen újult ki, orvosi szempontból nézve vörös zónába került, így az egészségét kockáztatva kellett végigjátszani az egész Európa-bajnokságot

Nem kellene ismét erre a pontra eljutni, ugyanis egy komolyabb sérülés akár Szoboszlai Dominik karrierjének lendületét is megtörheti.

Szoboszlaiék Karácsonya

Szoboszlai Dominik kihasználta, hogy nem kell pályára lépnie a Wolves elleni bajnokin, így családjával tölthette a karácsony egy részét. A magyar válogatott játékosáról több fotógaléria is készült bájos felesége, és tüneményes kislánya társaságában:

Elolvadsz! Szoboszlai Dominik tündéri kislányával együtt kívánt boldog karácsonyt

Karácsonyi angyalka szállt le Szoboszlai házába: a focista kislánya elrabolta a szíveket + fotók

Igazi luxusban karácsonyozik Szoboszlai Dominik - méregdrága dísz került a fára + fotók

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

Default
Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0