Az angol Liverpool magyar válogatott középpályása, Szoboszlai Dominik először ünnepli a karácsonyt édesapaként, felesége Instagram posztjából pedig kiderült a készülődés néhány pillanata - szúrta ki a Mandiner.
A portál szemlézte a feol.hu cikkét, melyből kiderült, a család nordmann fenyője skandináv stílusú díszítést kapott, “a díszeket egy prémium karácsonyi üzletben válogathatta össze a család, a kosárba pedig ott landolt a Christian Dior divatház exkluzív karácsonyfadísz-kollekciója is, amely 450 euró körüli áron mozog, azaz jelenleg nagyjából 175 ezer forintba kerül, mindezt négy díszért.”

Mint arról korábban beszámoltunk, a Liverpool a legutóbbi fordulóban 2-1 arányban nyert a Tottenham Hotspur vendégeként, melyet végül kettős emberelőnyben fejeztek be. A vörösöknél mindkét magyar, Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos végig a pályán volt, ez azonban nem lesz igaz a következő, Wolverhampton elleni hazai meccsre, hiszen a magyar válogatott csapatkapitánya megkapta idénybeli ötödik sárgáját a Spurs ellen, így egymeccses eltiltásban részesült.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |
A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

