Mint ismert, Szoboszlai Dominik bokája egy szerencsétlen mozdulatot követően kiment a Brighton elleni bajnokin (lásd a videót itt). A magyar játékos a becsúszó Mitoma Kaorut és kijövő Alisson Beckert próbálta elkerülni, ezért felugrott, azonban rosszul fogott talajt, ezért percekig ápolni kellett az eset után a bal bokáját. A 25 éves játékos még visszaállt tíz percre, azonban végül mégis le kellett cserélni, fájdalmas arccal hagyta el a játékteret a találkozó 83. percében.
Videó: ez a szerencsétlen mozdulat vezetett Szoboszlai sérüléséhez – a földet ütötte fájdalmában
„Dominiknak a bokája sérült meg, amit láttam belőle, az nem nézett ki jól, de hihetetlen mentalitása van, reméljük a legjobbakat” – árult el részleteket a lefújást követően Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője a magyar játékos állapotáról.
Kiderült, mennyire súlyos Szoboszlai Dominik sérülése – ekkor térhet vissza
Azóta hivatalos tájékoztatás nem érkezett a klub részéről, de angol sajtóhírek szerint az elsődleges orvosi vizsgálatok alapján nem súlyos a sérülés, a bokaszalagok nem szenvedtek maradandó károsodást. Bár a következő napok rehabilitációja döntő lesz, a szakmai stáb jelenleg bizakodó. A hírek szerint az orvosi csapat a hét második felében dönt arról, hogy a Liverpool nyolcasa pályára léphet-e a Tottenham Hotspur elleni szombati rangadón.
Pihentetni kellene Szoboszlait?
Arne Slot az idény során már csapágyasra járatta Szoboszlai Dominikot, a magyar játékos két Ligakupa-mérkőzést leszámítva a vörösök minden bajnokiját és Bajnokok Ligája mérkőzését végigjátszotta és az angol Szuperkupa-döntőben is a kezdőcsapat tagja volt. Ráadásul Szoboszlai a magyar válogatottban is alapember, így mind a hat őszi vb-selejtezőn végig a pályán volt, ami azt jelenti, hogy december közepére már 29 tétmérkőzést játszott le ( összesen 2513 játékpercet) – a Brighton elleni meccset leszámítva minden meccsen 90 percet töltött a pályán. Más játékosok egy teljes idény során nincsenek ennyit a pályán.
Ha megnézzük a 25 éves magyar játékperceit, akkor jól láthatjuk, hogy a magyar játékos extrém terhelést kap, és egy ilyen terhelés mellett egy-egy ártalmatlan szituáció, mint amilyen a Brighton elleni is volt, is súlyos problémákat okozhat.
Ráadásul Szoboszlai nem lazsál, amikor a pályán van, hanem meccsenként átlagosan 11,66 km-ert fut, a pályán rendszerint sprintben közlekedik, a Liverpool egyik legtöbbet dolgozó, legintenzívebb játékosa.
Amikor legutóbb Szoboszlai ilyen igénybevételnek volt kitéve – még anno Jürgen Klopp kezei alatt – annak egy vissza-visszatérő combhajlító sérülés lett a vége még a 2023/24-es idényben, ezt mindenképp el kellene kerülni. Azóta a 25 éves játékos jobban felvette a Premier League tempóját, így a teste már egészen biztosan jobban bírja a sorozatterhelést, azonban ezt az embertelen tempót már lehet nincs olyan játékos, aki hosszútávon bírni tudja.
Játszhat a Tottenham Hotspur ellen?
Ha Szoboszlai Dominikot össze is drótozzák a Spurs ellen, a sérülése miatt a játékos még biztosan vörös zónában lesz, így lehet érdemesebb lenne nem kockáztatni, és megvárni a december 27-ei, Wolverhampton elleni hazai bajnokit a visszatérésével, nehogy súlyosabban megsérüljön.
Mit jelent a vörös zóna?
A vörös zóna kifejezést az erőnléti edzők arra az esetre használják, amikor egy játékos ugyan még bevethető, de már nagyon közel áll a sérüléshez. Viszont az izmok és szalagok ilyenkor olyan kritikus állapotban lehetnek, hogy akár egy sprint vagy egy nagyobb lépés is súlyos sérülést okozhat.
Nézd vissza Szoboszlai Dominik sorsdöntő gólját az AC Milan elleni BL-mérkőzésen.
Amikor először robbant az Anfield: Nézd vissza Szoboszlai Dominik első gólját a Liverpoolban!
Korábban arról is beszámoltunk, hogy Szoboszlai Dominik közösségi oldalait elárasztották a távozását követelő kommentek.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |





