Xavi kétszer is kikosarazta a BarcátA Barcelona egykori legendás középpályása már kétszer is elutasította a katalán klub ajánlatát, hogy legyen korábbi csapatának a vezetőedzője.Barcelona
Megvan a Barcelona harmadik nyári igazolásaAhogy korábban jeleztük, a Barcelona megvette a Betis 22 esztendős védőjét, Emersont.TransfersBarcelona
A Getafétól venne szélsőt az AtleticoA Marca információi szerint a friss spanyol bajnok a Getafe szélsőjét, Marc Cucurellát szeretné megszerezni a nyáron.Atletico MadridM. Cucurella
A Barcelona hamarosan bejelenti Emerson érkezésétA brazil két évet töltött a Betisnél, mely a Barcelonával fele-fele arányban fizetett a játékjogárét, most 9 millió Euróért lehet a katalánoké.TransfersBarcelona
A Barcelona bejelentette Eric Garcia érkezésétA katalánok hivatalos honlapjukon közölték: megvan a második nyári igazolás.TransfersBarcelona
Tízmilliós fizetéssel csábítja a Barcelona DonnarummátA Tuttomercatoweb információi szerint a Barcelona kivetette hálóját az AC Milántól távozó olasz hálóőrre.BarcelonaG. Donnarumma
Zidane: „A klubnál már nem bíztak bennem”Zinédine Zidane megtörte a csendet és nyilatkozott arról, hogy miért hagyja el – újra – a Real Madridot, amellyel korábban háromszor megnyerte a BL-t.Real MadridZ. Zidane
Pochettino jelezte távozási szándékát a PSG vezetésénekAz argentin tréner kérte jelenlegi munkáltatójánál szerződése felbontását, a Tottenham és a Real Madrid érdeklődéséről a Goal is írt már.Paris Saint-GermainReal Madrid
Arsenal: eladhatják Xhakát és Bellerínt isAz Ágyúsoktól több játékos is távozhat a nyáron, Londonban bíznak benne, hogy minden ügy végére gyorsan pont került.TransfersReal Betis
Csökkent Európa legjelentősebb labdarúgóklubjainak értékeA koronavírus-járvány miatt csökkent Európa legjelentősebb labdarúgóklubjainak vállalati értéke a KPMG Football Benchmark éves értékbecslése szerint.Real MadridAthletic Bilbao
Bale: „Tudom merre tartok, de ha elmondanám, akkor káosz lenne”Véget ért az egyéves kölcsön, így Gareth Bale-nek a Tottenham-től vissza kell térnie a Real Madridhoz.TransfersTottenham Hotspur
Guardiola elmondta, hogy hol folytatja AgüeroA Manchester City menedzsere támogatja döntésében a támadót.TransfersS. Aguero
Suárez bebizonyította, hogy alábecsültékLuis Suárez bajnoki címre vezette az Atlético Madridot.L. SuarezAtletico Madrid
Hiába nyert a Real Madrid, bajnok az AtléticoAz Atlético Madrid legyőzte a Valladolidot és ezzel megszerezte története 11. spanyol bajnoki címét.Atletico MadridReal Valladolid
Simeone: Az életünket adjuk a bajnoki címértTetőfokára hágnak majd az izgalmak a Primera División utolsó fordulójában.Atletico MadridD. Simeone
Mbappénak megállapodása van a Real Madriddal - mondja a játékosügynökTovábbra is csak találgatások vannak Kylian Mbappé jövőjével kapcsolatban, ám egyre inkább a Real Madrid tűnik befutónak.K. MbappeReal Madrid
Depay üzent a Barcelonának? – Más kérői is vannak!Még mindig nem dőlt el, hol folytatja Memphis Depay, többször szóba hozták a Barcelonával, de mások is érdeklődnek iránta.M. DepayBarcelona