Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a Liverpool 4-1-s győzelmet aratott a Barnsley otthonában az FA-kupa harmadik fordulójában, és továbbjutott a negyedik körbe. A találkozó első gólját Szoboszlai Dominik szerezte egy közel 30 méteres átlövésből.
Azonban a 25 éves magyar játékos nemcsak a vörösök első góljában volt benne, legalább annyira a harmadosztályú csapat szépítő góljában is, ugyanis Adam Phillips gólja előtt egy hanyag mozdulattal szerette volna visszasarkazni Giorgi Mamardashvilinek a labdát a saját ötöséről, azonban a Barnsley támadója lefülelte a magyar középpályás elhibázott haza passzát, és bekotorta a hálóba a labdát. Szoboszlai Dominikot hibája ellenére a mérkőzés legjobbjának választották.
Szoboszlai hibája a lefújást követően is téma volt
A Barnsley vezetőedzője, Conor Hourihane egyáltalán nem volt boldog amiatt, hogy a magyar középpályás egy ilyen merész megoldással próbálkozott az FA-kupa-meccsen. Elmondta, hogy „csalódott”, és szerinte Szoboszlai egy Premier League-találkozón nem kockáztatta volna meg, hogy a saját ötösén belül sarkazgat.
„Őszintén szólva egy kicsit csalódott voltam a gólunk miatt. Nem gondolom, hogy ezt megcsinálná a Chelsea vagy az Arsenal ellen, vagy egy Bajnokok Ligája-meccsen. Emiatt volt bennem egy kis rossz érzés.”
Amikor ezután arról kérdezték, hogy tiszteletlenségnek érezte-e a megmozdulást, a korábbi Aston Villa-játékos így válaszolt:
„Akár annak is lehet nevezni. Nem hiszem, hogy ezt egy Premier League-meccsen megcsinálná.”
– húzta alá a Barnsley menedzsere.
Slot reagált Hourihane megjegyzéseire
Arne Slotot megkérdezték, mit gondol arról, amit Hourihane mondott Szoboszlai megmozdulásával kapcsolatban. A Liverpool menedzsere eleinte kissé értetlenül fogadta a kérdést, majd elmondta, hogy egyetért az ellenfél edzőjével: szerinte ezt a megoldást semmilyen mérkőzésen nem lett volna szabad megpróbálni. Ugyanakkor hozzátette, hogy a valódi véleményét Szoboszlaival négyszemközt osztja meg.
„Szerintem ilyet nem szabad csinálni sem barátságos meccsen, sem edzésen”
– hangúlyozta a Liverpool vezetőedzője.
„Furcsa döntés volt, nekem is megvan róla a véleményem, de ezt inkább megtartom magamnak, és Dominikkal beszélem meg.”
Slot azt nem árulta el, hogy megbünteti-e a magyar játékost felelőtlen megmozdulása miatt, bár valószínűleg ha meg akarta volna leckéztetni, legkésőbb a félidőben lekapta volna a pályáról. A 25 éves játékos a történtek ellenére mégis végigjátszotta a mérkőzést.
Slot még december elején a renitens Mohamed Szalaht büntette meg, az Inter elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre száműzte a keretből.
A vezetőedző azt is elmondta, hogy bőven van még min javítani a csapat játékán, mert a Barnsley hosszú ideig megnehezítette a csapata dolgát.
„Örültem a rúgott góloknak, de túl sokáig volt szoros a meccs. A kapott gól megnehezítette a dolgunkat. Egy újabb rossz pillanat, és akár 2–2 is lehetett volna.”
Szoboszlai bocsánatot kért
Szoboszlai a TNT Sportsnak elmondta, nagyon sajnálja a hibáját:
„Sajnálom a csapatot. Egy könnyű hibával megnehezítettem a dolgunkat. De ilyen a futball, ezt el kell fogadni, és továbbléptünk a következő körbe. Mindig komolyan vesszük a meccseket, mindegy, ki az ellenfél, de ez is megmutatta, hogy szükségünk van a teljes keretre"
– utalt a magyar játékos arra, hogy a vörösök komolyan vették a találkozót, és a legjobb kezdőjükkel áltak ki a Barnsley ellen.
Szoboszlai bombagólját IDE KATTINTVA és IDE KATTINTVA találod meg.
Szoboszlai hibáját pedig 0:58-tól tudod visszanézni:
Új fejlemények:
A Liverpool szurkolói nekiestek a családjának
A legendás szakértő porig alázta Szoboszlai Dominikot a bakija után
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |





