Mbappé a december 7-i, Celta Vigo elleni meccsen szedett össze egy térdsérülést, ami ugyan nem tette partvonalon kívülre huzamosabb időre a támadót, de folyamatosan figyelni kell a francia állapotát, írja angol kiadásunk. Ez a probléma a Barcelona elleni Szuperkupa-döntőn is hatással volt a csapat összeállítására, Mbappé csak csereként tudott pályára lépni a vesztes találkozón, az Albacete elleni kupakieséskor viszont már a meccskeretben sem volt ott a Blancók sztrája.
A kupafiaskó után folyamatosan rendelkezésre állt a francia támadó, viszont a Real Madrid Benfica elleni, playoff-visszavágón ismét kimaradt a keretből Mbappé, végül a spanyolok nélküle is abszolválták a párharcot.
Álvaro Arbeloa, a csapat vezetőedzője a mérkőzés után elmondta, muszáj volt pihentetnie legeredményesebb játékosát a hosszútávú célok érdekében: "A legjobb dolog, amit tehettünk, hogy nem játszik és felépül. Nem tudott játszani. Reméljük napokon vagy heteken belül visszatérhet" - mondta a madridiak vezetőedzője.
A pénteki sorsoláson kiderült, a Real Madrid a Manchester City-vel találkozik a legjobb 16 között, és kérdés, a francia támadó felépül-e a rendkívül fontos párharcra. Az már korábban eldőlt, hogy Jude Bellingham jó eséllyel nem játszhat Pep Guardioláék ellen, hírek szerint áprilisig biztosan nem léphet pályára a Rayo Vallecano ellen megsérülő angol válogatott játékos. A maródiak listáját még Dean Huijsen és Dani Ceballos alkotja a Királyi Gárdánál.
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |
.jpg?auto=webp&format=pjpg&width=3840&quality=60)


