Omar MarmoushGetty Images

Elveszítheti sztárcsatárát a Manchester City

A német Bild szerint hiába van szerződése 2029-ig az egyiptominak, máris továbbállhat a 75 millió euróért megszerzett csatár.

”Mindig is az álmom volt képviselni hazámat egy ilyen nagyszerű klubnál. Ez most valóra vált, és én lehetek az első egyiptomi, aki a Manchester Cityben játszhat” - mondta Marmoush, miután leigazolta őt Pep Guardiola csapata a német Eintracht Frankfurttól. 

Gyorsan akklimatizálódott az új környezethez a támadó, aki mindössze harmadik mérkőzésén mesterhármasig jutott, és összesen 7 gólt szerzett első félszezonjában a manchesteri kékeknél. A nyár óta azonban marginális szerepet tölt be csupán a csapatban, mindössze 15 mérkőzésen játszott, és csupán négy alkalommal volt a kezdőcsapat tagja. Ráadásul megkapott a nyakába egy új riválist, hiszen arról korábban mi is beszámoltunk, a Manchester City leigazolta a Bournemouth ghánia támadóját, Antoine Semenyo-t.

Értesülések szerint Premier League klubok szerződtetnék az egyiptomi csatárért, többek között az Aston Villa és a Tottenham Hotspur is kifejezte érdeklődését Marmoush iránt. 

A csatár térdsérüléssel bajlódott a szezon elején, eddigi egyetlen gólját egy Swansea elleni Ligakupa meccsen érte el. Akkor a vezetőedző, Pep Guardiola úgy fogalmazott, “sok meccsünk lesz, szükségünk lesz mindkettejükre (Haalandra és Marmoushra). Jó, hogy visszakaptuk őt” - mondta a spanyol tréner az egyiptomi támadó sérülése kapcsán.

A Manchester City 6 pontos hátrányban van a listavezető Arsenal mögött a Premier League-ben, legutóbb 1-1-es döntetlent játszottak a Brightonnal az Etihadban. Most két kupameccs vár Pep Guardiola együttesére, az FA-Kupában a harmadosztályú Exeter ellen lépnek pályára hazai pályán, majd a Newcastle vendégei lesznek a Ligakupa elődöntőjének első felvonásán. A bajnokságot városi derbivel folytatják Erling Haalandék, az Old Traffordon vendégeskednek az edzőjét kereső Manchester United ellen.

Kapcsolódó

Egyre súlyosabb a City védelmi válsága: hetekre elvesztette kulcsemberét Guardiola

A Liverpool után a Manchester City is leigazolná az angol védőt

A Manchester City védőjével orvosolná problémáját a Barcelona

Maresca válthatja Guardiolát a Citynél?

Vége egy korszaknak? Hiába a szerződés, váratlan hírek érkeztek Guardiola jövőjéről

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0