Szombaton ismét jön a felvidéki klubfutball egyik legpatinásabb rangadója, a DAC–Slovan Bratislava derbi. A pályán sem kicsi a tét, hiszen a sárga-kékek mindössze hat ponttal vannak lemaradva az éllovas pozsonyiaktól, ráadásul egy meccsel kevesebbet játszottak – a Spartak Trnava elleni elhalasztott találkozó még hátravan a dunaszerdahelyiek számára. Egy hazai sikerrel tehát teljesen nyílttá válhatna a bajnoki versenyfutás. A hangulatot azonban most nem a taktika vagy az esélyek boncolgatása uralja. A figyelem sokkal inkább egy komolyabb problémára terelődött, ugyanis kiderült, hogy pozsonyi szurkolók tömegei kisérlik majd meg a bejutást a MOL Aréna hazai szektoriba, így veszélybe kerülhet a békésen szurkoló magyar családok biztonsága.
Kalmár Zsolt 2023-as szavai, miszerint „Sokan nem akarják, hogy a DAC bajnok legyen” mind a mai napig igazak, de erre a szezonra megint egy ütőképes gárda állt össze a felvidéki klubnál. Redzic Damirék rászolgálnak arra, hogy ezúttal is lehessen álmodozni Dunaszerdahely a bajnoki elsőségről.
Jan Van Daele, a Dunaszerdahelyi AC ügyvezető igazgatója szerint a következő időszak nem arról fog szólni, hogy a jelenleg az ETO FC-nél kölcsönben szereplő Csinger Márkot eladják a Ferencvárosnak.
A magyar válogatott Redzic Damir két góllal járult hozzá a Dunaszerdahely 3-0-s hazai győzelméhez az MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály) ellen a labdarúgó Szlovák Kupa szerdai nyolcaddöntőjében.