A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy a szombati, Nagymihály elleni 1–0-s hazai vereség volt Xisco Munoz vezetőedző számára az utolsó meccs a Dunaszerdahelyi AC labdarúgócsapatának kispadján.
A felvidéki csapat az utóbbi évek leggyengébb szezonját produkálja: korán kiesett a Konferencia-ligából, búcsúzott a Szlovák Kupától, és a szlovák bajnokságban is csak a negyedik helyen áll, tizenhárom ponttal lemaradva az éllovas ŠK Slovan Bratislavától. A DAC a MOL Arénában különösen gyengén teljesít, hiszen nyolc hazai mérkőzéséből mindössze kettőt nyert meg, ezzel a Niké Ligában a hazai pályán szerzett pontokat tekintve az utolsó előtti helyen áll. Nem meglepő, hogy a szurkolók egyre inkább elmaradtak a meccsekről.
Míg korábban a Dunaszerdahely mérkőzései vonzották a legtöbb nézőt a Niké Ligában, idén ősszel drasztikus visszaesés történt. A Nagymihály elleni találkozón csupán 1767 néző volt jelen, ami az elmúlt tíz év legalacsonyabb hazai nézőszáma tétmeccsen.
Az együttes vezetősége hosszú ideig kitartott a spanyol szakember mellett, még akkor is, amikor már többször az elbocsátás szélén állt. A szurkolók hetek óta követelték a távozását, ám Munoz gyakran figyelmen kívül hagyta a kritikákat, sőt, egy alkalommal meg is mosolyogta a rigmusokat, szombaton azonban bocsánatot kért a nézőktől a csapat teljesítménye miatt.
Bár a mérkőzés után még azt nyilatkozta a Nemzeti Sportnak, hogy bízik a vezetőség támogatásában, értesüléseink szerint már nem élvezi a klub bizalmát. Xisco Munoz távozik a DAC-tól, és a keddi edzést már új tréner vezeti majd – várhatóan egy házon belüli szakember.
A szlovák Niké Liga őszi idényéből még három forduló van hátra.
Forrás: Nemzeti Sport


