Lionel Messi nem lassít 2026-ban sem. Az Inter Miami argentin szupersztárja a Barcelona SC elleni felkészülési mérkőzésen mutatta meg, hogy 38 évesen is képes a védelmet egyedül darabokra szedni.
A Ferencváros szerda délután hivatalos oldalán jelentette be, hogy a kölcsönszerződés után immár megvásárolta Naby Keitát a Werder Brementől, így a 30 esztendős BL-győztes középpályás marad a Népligetben.
A Fradinfo értesülései szerint a Ferencváros vezetősége négy játékossal tárgyal, hogy a keret az Athénba szerződő Varga Barnabás, valamint a Bournemouth-hoz tartó Tóth Alex esetleges távozása után is erős maradjon. A tervek között Naby Keita végleges megszerzése mellett két csatár, valamint egy középpályás megszerzése is szerepel.
A Ferencváros hétfőn 15 órától második felkészülési mérkőzését játssza a spanyolországi La Mangában. A Fradi ellenfele ezúttal a bécsi zöld-fehér csapat, azaz a Rapid Wien lesz.