Tóth AlexBlikk

Mi történik itt? Tóth Alex menedzsere cáfolt, a Ferencváros játékosa mégsem igazol Olaszországba?

Vasárnap olyan sajtóhírek is megjelentek, amelyek szerint a Ferencvárossal Spanyolországban edzőtáborozó Tóth Alex már mindenben megegyezett a Lazióval a személyes feltételeket illetően, ezt azonban a középpályás menedzsere, Papp Bence határozottan cáfolta az M1-nek. A játékosügynök hangsúlyozta, sem ő, sem Tóth Alex nem egyezne meg egyetlen klubbal sem addig, amíg az adott egyesület nem jutott megállapodásra a Ferencvárossal. Elmondása szerint ennek egyrészt a futballpiacon bevett etikett az oka, másrészt pedig az, hogy mindketten tisztelik a klubot, annak vezetőit és szurkolóit. Kiemelte, amíg a két klub nem jut egyezségre, addig semmilyen szinten nem folytatnak tárgyalásokat, különösen nem állapodnak meg személyes feltételekről.

Papp Bence arra is kitért, hogy a magyar futballban korábban még nem fordult elő hasonló helyzet, hiszen a magyar bajnokságból ilyen kaliberű átigazolásról eddig nem lehetett beszélni, sőt, talán még álmodni sem. Véleménye szerint éppen ezért az ügy rendkívül fontos a hazai futball és a labdarúgó-társadalom nemzetközi megítélése szempontjából. Hozzátette, hogy Tóth Alex felépítése, imidzse és esetleges átigazolása egy rendkívül gondosan megtervezett, párját ritkító együttműködésben zajlik a Ferencvárossal, és kizárólag ilyen keretek között működhet.

A Lazio is benne van a pakliban

A játékosügynök ennek ellenére megerősítette, hogy a Lazio is azon klubok közé tartozik, amelyek szeretnék Tóth Alexet a soraikban tudni, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kérőknek az átigazoláshoz először a Ferencvárossal kell megállapodásra jutniuk. Úgy fogalmazott, amennyiben a játékos fejlődése szempontjából a legjobb helyre kerülhet, akkor részéről nem lesz akadálya a váltásnak, és meglátása szerint a Ferencvároson sem fog múlni a dolog. Ugyanakkor kiemelte, hogy jelenleg Tóth Alex továbbra is a Ferencváros játékosa, jelenleg is a zöld-fehérek edzőtáborában tartózkodik, és az Európa-liga-mérkőzésre, valamint a bajnoki rajtra készül.

Minden topligából van jelentkező Tóth Alexért

Papp Bence hozzátette, a kilencszeres válogatott középpályás iránt minden topligából érdeklődnek, és amennyiben összejön az átigazolás, biztos benne, hogy bárhol megállja majd a helyét. Arra a kérdésre reagálva, van-e előzetes elképzelés arról, hogy melyik bajnokság illene hozzá leginkább, azt mondta, számukra a projekt a legfontosabb: az, hogy hol tekintenek Tóth Alexre úgy, ahogyan ők látják őt, és ahogyan mások is. Hozzátette, erről érdemben csak akkor lehet beszélni, ha valóban történik előrelépés, akár most, akár majd a nyár folyamán.

Korábban először angol csapatok érdeklődéséről írtunk Tóth Alex kapcsán, majd a Juventus is bejelentkezett a magyar játékosért. A napokban spanyol topcsapattal is szóba hozták Tóthot, de úgy néz ki, hogy a Lazio érdeklődése is komoly.

Mi történt vasárnap délelőtt?

Az olasz átigazolási ügyekben mindig jól informált Nicoló Schira újságíró arról írt hivatalos közösségi oldalán, hogy Tóth Alex mindenben megegyezett a Lazióval, az olasz újságíró az üzlet részleteiet: a magyar játékos fizetését és a szerződés hosszát is nyilvánosságra hozta. Ezt követően az olasz sajtóban az a pletyka is szárnyra kelt, hogy a Lazio hivatalos ajánlatot tett a 20 éves középpályásért, a rómaiak bónuszokkal együtt 17 millió eurót ajánlottak a Fradinak a magyar válogatott játékosért a hírek szerint.

Hogy Tóth Alex hol folytatja a pályafutását? Várhatóan heteken belül kiderül. 

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0