Mint ismert, mindössze nyolc hónapnyi munka után a Real Madrid megköszönte Xabi Alonso munkáját, miután vasárnap este 3-2-es vereséget szenvedett csapatával a Spanyol Szuperkupa döntőjében a rivális FC Barcelona ellen. Bár úgy tűnt, nincs közvetlen veszélyben az állása, a mérkőzés után pedig hiába értékelt higgadtan Alonso, a november óta tartó rossz forma a Barca elleni zakó után kérte be az árát a menedzser számára.
Alonso ma délután Instagram-posztban búcsúzott el a Real Madridtól: "Ez a fejezet most befejeződik, és nem úgy sajnos, ahogyan azt szerettük volna. A Real Madrid edzőjének lenni kiváltság és felelősség volt" - írta a baszk szakember, aki külön a szurkolóktól is elköszönt.
"Köszönöm a klubnak, a játékosoknak, és mindenek előtt a szurkolóknak és a Madridistáknak a bizalmukért és támogatásukért. Tisztelettel, hálával és büszkén távozom" - zárta búcsúzását Xabi Alonso.
A Marca cikkében kiemeli, Alonso felesége, Nagore Aranburu is elköszönt a madridi klubtól: "Ma elbúcsúzunk a Bernabéutól. Büszkék vagyunk Xabira és arra a munkára, amit minden nap tisztelettel és elkötelezetten végzett. A gyermekeinkkel együtt támogattuk Xabit és a klubot ezen az úton. Köszönjük az összes Madridistának, akik támogattak és szerettek minket."
A Real Madrid francia csatára, Kylian Mbappé is elköszönt edzőjétől, akinek az irányítása alatt minden sorozatot figyelmbe véve 28 mérkőzésen 30 gólt szerzett: "Megtiszteltetés volt az irányításod alatt játszani és tanulni tőled. Köszönöm, hogy már az első naptól kezdve bíztál bennem, úgy fogok rád emlékezni, mint akinek világos elképzelései vannak, és nagyon sokat tud a futballról. Sok szerencsét a továbbiakban!"
Tudtad? Kylian Mbappé kis híján a Liverpoolnál kötött ki!
Kapcsolódó
Kiderült, ki lesz a Real Madrid edzője Xabi Alonso kirúgása után
Miért bukott meg valójában Xabi Alonso a Real Madridnál?
Endrick sorsa eldőlt: visszatér-e a Real Madridhoz a brazil sztár?
Jürgen Kloppot szeretné a Real Madrid
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |



