BarcelonaJavier SORIANO / AFP

“Szégyen, elfogadhatatlan, tűrhetetlen” - így jellemezte a játékvezetést Joan Laporta a Barca kiesése után

Mint ismert, a Barcelona ugyan 2-1-es győzelmet aratott kedd este az Atlético Madrid otthonában a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, ám 3-2-es összesítéssel így is búcsút intettek a sorozatnak a katalánok. Már az első mérkőzés után is kritizálták a játékvezetést Barcelonában, Hansi Flick szerint elmaradt egy piros lap az Atlético Madrid védőjénél, Marc Pubillnál. A vitatott ítéletek után egyébként az UEFA el is tiltotta az odavágó bíróját, Kovács Istvánt, ám úgy néz ki, a visszavágó levezetésével sem elégedettek Katalóniában.

A visszavágón aztán a csapat sérült brazil sztárja, Raphinha élesen kritizálta a francia Clément Turpin játékvezetőt, aki szerinte “meglopta” a Barcelonát, és “elrabolták” tőlük a mérkőzést. Hansi Flick vezetőedző ezúttal nem foglalkozott a játékvezetéssel, szerinte fantasztikusan játszott csapata, és az elhibázott lehetőségek miatt esett ki a Barcelona.

Nem volt azonban mindenki ennyire visszafogott, a Barcelona elnöke, Joan Laporta is Kovács és Turpin játékvezetőkben találta meg a kiesés egyik fő okát:

”A tegnapi játékvezetés, mind a pályán és a VAR-szobában szégyenletes volt. Amit velünk tettek az tűrhetetlen. Az első meccsen nem kaptunk meg egy tizenegyest, és kiállítottak tőlünk egy játékost egy sárga lapos szituációért. A játékvezetői döntések nagyon fájóak számunkra”.

Laporta a második meccsen is talált kivetnivalót, a Mundo Deportivo mikrofonja előtt listázta is az általa vélelmezett hibákat:

Eric García nem volt utolsó ember, Koundé még megjátszhatta volna a labdát. A bíró először sárga lapot adott, ami a helyes döntés volt, majd a VAR megváltoztatta a gondolatát. Ferrán gólja szabályos volt. Az Olmo elleni szabálytalanságnak tizenegyesnek kellet volna lennie. Fermín arca teljesen felnyílt, még csak sárgát sem kapott a kapus”.

Az elnök az UEFA-val sincs megelégedve, a beadványuk elutasítása szerinte elfogadhatatlan, és készülnek további reklamálásokkal, majd szégyenek és tűrhetetlennek nevezte a szövetség döntését. 

Később Laporta azoknak is odaszólt, akik szerint a Barcelonát segítik a játékvezetők: 

”Akik ezt állítják, arcátlanok és szemtelenek. Csak meg kell nézniük ezt a BL-párharcot. Ez szégyen, és senki nem hiszi ezt el”.

A klubelnök a szezon lezárására is előretekintett, szerinte mostantól a spanyol bajnokságra kell fókuszálnia a csapatnak, és ha úgy alakul, hogy a katalánok lesznek a bajnokok, az egy kemény küzdelem árán megszerzett trófea lesz.

Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés

TETSZETT EZ A TÖRTÉNET?

Add hozzá a GOAL-t a Google fiókodhoz, hogy minél gyorsabban értesülj a legfrissebb híreinkről.

Kövesd a GOAL-t a Google-on