A Liverpool magabiztos győzelemmel jutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe a Galatasaray ellen, a mérkőzés után pedig a lefújást követő pillanatok legizgalmasabb jelenete nem a pályán, hanem a tévéképernyők előtt zajlott: Szoboszlai Dominik és a klublegenda, Steven Gerrard közösen értékeltek.
Szoboszlaiék magabiztos játékkal jutottak a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé, de a Galatasaray elleni visszavágó egy gyomorforgató sérülés miatt marad igazán emlékezetes. Noa Lang, a törökök csereként beállt szélsője egy bizarr baleset során súlyos kézsérülést szenvedett.
Szoboszlai Dominik a Liverpool továbbjutása után elárulta, hogy történt valami a Galatsaray elleni első mérkőzés után, amit magára vett, és ami extra motivációt adott neki a visszavágón. Mutatjuk, mit mondott Szoboszlai Dominik.
A Tottenham Hotspur nehéz helyzetből várta a Atlético Madrid elleni visszavágót a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében: az első mérkőzésen elszenvedett 5–2-es vereség után háromgólos hátrányt kellett volna ledolgoznia a londoniaknak. Az angol csapatokra ráadásul komoly nyomás nehezedett, hiszen a játéknapok során sorra búcsúztak a Premier League képviselői, így a Tottenhamre is fontos szerep hárult.
A Liverpool 4-0-s győzelmet aratott a Galatasaray ellen a Bajnokok Ligája nyoolcaddöntőjének visszavágóján, és összesítésben 4-1-re győzte le török riválisát az angol bajnoki címvédő. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a hazaiaknál, míg Sallai Roland a vendégeknél kezdett a mérkőzésen. A magyar válogatott csapatkapitánya főszerepet vállalt a Liverpool továbbjutásában, hiszen ő szerezte meg a hazaiak vezető találatát az első félidő közepén egy nagyszerű szögletvariáció után.
Apart from the UEFA Champions League final, you cannot buy tickets for Champions League directly through UEFA themselves. Instead, they are sold club-by-club among the teams competing in this year's edition. You must visit the individual club’s website for the fixture you want to attend and buy your seat from there. Capacity is always limited for these Champions League knockout matches and demand often exceeds available allocation.
Will I be able to buy Champions League tickets through secondary sites?
In addition, fans can purchase seats on the secondary market. StubHub is one of the leading retailers for those seeking to buy tickets through alternative channels. StubHub is a legitimate merchant in the ticket resale marketplace and a safe place for fans to buy tickets. StubHub's website guarantees that you will get tickets in time for the event you are attending and a valid ticket for entry.
Where is the 2025 Champions League Final being played?
The Allianz Arena in Munich (known as the Munich Football Arena for UEFA competition purposes) is staging this year’s Champions League Final on Saturday, May 31 at 8 pm (GMT). It was opened in 2005 and has a 70,000 seating capacity for international matches and 75,000 for domestic matches. It is the second-largest stadium in Germany behind the Westfalenstadion in Dortmund.
As well as being the home of Germany’s Bundesliga giants, Bayern Munich, the Munich venue hosted a number of games during the 2006 FIFA World Cup and last year’s Euro 2024 Finals. The one and only previous UEFA Champions League Final to be played at the Allianz Arena was the 2012 Final between Chelsea and Bayern Munich. Despite having a strong home backing, Bayern failed to land the prize as Chelsea led by Roberto Di Matteo would come out on top after a nailbiting penalty shootout.