Így kezdődött az interjú:
Ezután jött elő a gyerekvállalás kérdése
Szoboszlai Dominik rögtön azzal indított, hogy kislányt szeretett volna. Ezután Dennis rákérdezett, hogy mennyit tud vele játszani, amikor vele van.
„Hát még nagyon pici, hat hónapos, szóval neki az a játék, ha még vele vagy, ha foglalkozol vele"
– árulta el Szoboszlai, aki ezután kitért arra is, hogy szeretné, ha a lánya egy napon élsportoló lenne:
„De semmiképpen ne focizzon. Most így vagyok ezzel. Lehet azért, mert tudom, hogy ez mivel jár, meg tudom azt, hogy min kell átmenni, mennyi kell szenvedni ahhoz, hogy focista legyél. De például azt szeretném, hogy teniszezzen. De aztán úgy is azt fogja csinálni, amihez kedve van"
– zárta le a témát a magyar középpályás.
Majd előjött az első tetoválás, és a Steven Gerrardos párhuzam is:
Hogyan éled meg, hogy sokszor nem a saját posztodon játszol?
„A középpályás szerintem a legnehezebb pozíció, mert jönnek elölről, hátulról, jobbról, balról. Ha jobbvédőt játszol, akkor jobb oldalról evidens, hogy nem jönnek, mert ott a nézők vannak. Magad előtt van az egész pálya, onnan mindent látsz. És mivel hozzá vagy szokva ahhoz, hogy folyamatosan nézned kell körbe-körbe a középpályán, hogy mi, merre, hány méter, ezért ha kimész a szélére, úgy érzed, ez nyaralás. Van időd, látsz mindent, látsz mindenkit
– húzta alá Szoboszlai, aki ugyanakkor hozzátette azt is, hogy szerinte fordított esetben már egészen más a szituáció, egy klasszikus jobbhátvéd a középpályán sokkal nehezebben boldogulna.
Élvezed-e azt, hogy gyakran a védelem jobb oldalán szerepelsz?
„A muszáj nagy úr. Odamehetnék az edzőhöz, és mondhatnám azt, hogy nem szeretnék ott játszani, de ez nem kívánságműsor. Ha a Liverpoolban játszol, és azt mondják, hogy jobbvédőt kell játszanod, akkor jobbvédőt játszol. Az edző is tudja, hogy a középpályán vagyok a legjobb, de ha a csapatnak jobb oldalt van szüksége rám, akkor ott fogok játszani, és ott is ugyanúgy a maximumot fogom nyújtani”
– hangsúlyozta a videó végén a magyar válogatott csapatkapitánya.
A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA tudod megnézni.
Szoboszlai jobbhátvédként is csillog
Szoboszlai Dominik tegnap kulcsszerepet játszott a Liverpool 1-0-s nottinghami győzelmében, az utolsó percben a magyar játékos beadása után született meg a vörösök győztes gólja.
Korábban már beszámoltunk Szoboszlai Dominik ravasz megmozdulásáról is.
Szoboszlai Dominik röviden és tömören értékelt a villanását követően, de a magyar játékos mindig kritizáló Jamie Carragher is markáns véleményt fogalmazott meg Szoboszlaival kapcsolatban.
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |

