A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez pontosan tudja, melyek azok a kulcspozíciók, amik mindenképpen erősítésre szorulnak a csapatnál, és a belső védő posztja egy ilyen lehet az elköveztkező transzferablakban. A téli átigazolási szezon után azonnal megkezdte a vezetőség a célpontok azonosítását, és most kiderült, Gabriel is a madridi csapat radarjára került.
Hamar elutasító válasz jött
A Transfer News Live szerint azonban Mikel Arteta csapata azonnal elutasította a Real Madrid érdeklődését, így a brazil sztár mindenképpen Londonban kezdi meg a következő szezont is.
Gabriel az előző nyáron hosszabbította meg szerződését a piros-fehéreknél 2029-ig, és az évek során az egyik legjobbja lett nem csak az Arsenalnak, hanem a Premier League-nek is. Nem kizárólag védekezésben kiemelkedő William Saliba párjaként a brazil, hanem az ellenfél kapuja előtt is rendre életveszélyt tud jelenteni a londoniak védjegyévé vált pontrúgásai után, és már 24 gólnál jár belső védőként az Ágyúsok színeiben.
Más célpont után kell nézni
A Real Madrid nem tétlenkedhet az elutasító válasz ellenére sem, és a hírek szerint német válogatott védő is célpont a spanyol fővárosban. Korábban beszámoltunk róla, a Borussia Dortmund védőjét, Nico Schlotterbecket szemelte ki magának a Real, akinek jövő nyáron jár le a szerződése a Ruhr-vidéken, így a következő átigazolási szezonban nyomott áron szerezhetné meg a játékost a spanyol csapat.
Kapcsolódó
Elmarad az Mbappé - Haaland csata? Így áll most a francia sztár sérülése
Ez szükséges ahhoz, hogy Alexander-Arnold visszatérjen Liverpoolba
Kiengedték a kórházból a Real Madrid játékosát
Botrány Madridban: náci karlendítés miatt távolítottak el egy szurkolót
Óriási bajba keverte magát Vinícius - súlyos következménye lehet
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |





