Real Madrid CF v Real Sociedad - LaLiga EA SportsGetty Images Sport

Ez szükséges ahhoz, hogy Trent Alexander-Arnold visszatérjen Liverpoolba

Péntek 12 órakor tartják a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolását, amely akár azt is eredményezheti, hogy Trent Alexander-Arnold visszatér korábbi sikerei színhelyére, az Anfieldre - írja a Liverpool Echo

Az ugyan már korábban eldőlt, hogy a legjobb nyolcban végző Liverpool vagy az Atletico Madriddal, vagy a Galatasarayjal mérkőzik majd meg a negyeddöntőbe jutásért, a sorsoláson viszont az is kiderül, hogy milyen ágak vezetnek majd a budapesti döntőig. 

Azzal pedig, hogy a Trent Alexander-Arnoldot foglalkoztató Rel Madrid is bejutott a legjobb 16 közé, megvan rá az esély, hogy a sorozat későbbi köreiben találkozhatnak egymással a Vörösök és a Királyiak. 

Kérdés azonban, hogy milyen fogadtatásban részesülne az angol jobbhátvéd, tekintve, hogy mekkora felháborodást váltott ki a liverpooli szurkolók körében az, hogy Alexander-Arnold már hónapokkal a Madridba igazolása előtt elkezdett spanyolul tanulni. 

Nem ez lenne egyébként az első találkozása a két csapatnak az idei szezonban, hiszen a BL alapszakaszában már találkozott egymással a két fél: akkor 1-0-ra a Liverpool diadalmaskodott hazai pályán. Azon a találkozón Szoboszlai Dominik kezdőként, míg Kerkez Milos, illetve Alexander-Arnold csereként beszállva jutott szóhoz. 

Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0